DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Fekvőrendőrök és csökkentett bokszutcai sebesség Szocsiban

Péntekről szombatra virradóan két apróságnak tűnő, de komoly következményekkel járó változtatást végeztek el a szervezők az Orosz Nagydíj helyszínén, amelyek a pályát illetve a szabályokat érintik.

Szocsi



 

Az egyik döntés értelmében módosították az előzetesen kijelölt bokszutcai sebességet. A legtöbb pálya bokszában engedélyezett tempó a verseny során 80 km/óra, ám a versenyirányítás közleménye szerint ezt 60 km/órára csökkentették az Orosz Nagydíj hétvégéjének további részére. Ennek elsősorban biztonsági okokból látták szükségét, a bokszbejárat ugyanis rendkívül szűk, s a döntéssel a baleset kockázatát próbálták csökkenteni.

Ezáltal megnő egy bokszkiállás ideje, így a csapatoknak máshogy kell kalkulálniuk a kiállásokkal, és nagyobb az esélye, hogy kevesebb kerékcserével próbálják majd abszolválni a versenyt. A gyenge gumikopás miatt egyébként valószínűnek tűnik, hogy többen egy kiállással számolnak vasárnapra.

A másik módosításnak látható jelei is vannak a pályán, a 2-es kanyar külső ívére ugyanis lassítókat helyeztek el, amelyek megakadályozzák, hogy a versenyzők kiszélesítsék a kanyart és a kerékvetőn kívül forduljanak, ami a pénteki tapasztalatok alapján előnyt jelent számukra a következő kanyar előtt. Ez a kemény féktáv az edzéseket látva mindenképp trükkös helynek tűnik, nagyon sokan hagyták már el ott a pályát, és esélyes, hogy az a pont a rajt után is kavarodást okozhat - a bukótérben most elhelyezett fekvőrendőrök csak további nehezítést jelentenek majd.



 



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: