DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 8. vasárnap
F1

Vettel: Elvárásaim alatt teljesítek

Sebastian Vettel beismerte, pontosan tudja, hogy 2014-ben eddig alulteljesített, de nem tart csapattársa, Daniel Ricciardo teljesítményétől.

Vettel idei formája az egyik beszédtéma a szezon során, különösen azért, mert gyakran Ricciardo által elért teljesítménnyel szembesítik, aki pályafutása első Formula-1-es győzelmét aratta Kanadában. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko legutóbb közölte, a Kínai Nagydíj után arra kérte Vettelt, próbáljon meg javítani teljesítményén és a német pilóta szerint ezt még tovább kell fokozni.

"Sokszor megnézem, mit csinálok a pályán. Minden adatot rögzítünk, amelyből sok választ megkaphatsz. Az a tény, hogy a téli tesztek során nem tudtam sokat dolgozni és a szezon elején a versenyhétvégén sem teljesíthettem sok kört, nem könnyíti meg helyzetünket. Úgy érzem, egy tiszta versenyhétvégén már korábban minden rendben volt. Szeretnék gyorsabb lenni? Igen. Sok munka áll ezért előttünk, próbáljuk az autót hozzám igazítani és egy kicsit többet kihozni belőle, remélhetőleg sikerül egy kicsit faragni a Mercedesszel szembeni hátrányból."

 




Habár Ricciardo az utóbbi versenyeken kimagasló teljesítményt nyújtott a Red Bullal, Vettel beismerte, a kihívás nem tér el attól, mint amilyennel más csapattársaival szemben találkozott pályafutása során.

"Azt hiszem nem egyszerű a helyzetem. Nem mondom azt, hogy Ricciardo megszorongat. Nyilvánvalóan jobb eredményeket ér el, helyes azt mondani, hogy előrébb van, a korábbi években legtöbbször én voltam Mark előtt. De ugyanakkor azt hiszem minden versenynek külön története van és ennek mindig két oldala van. Úgy érzem nagyon jó munkát végez, ez nem kétséges. Képes a maximumot kihozni az autóból már az első verseny óta, amely jó. Nekem néhány problémán felül kell kerekednem, de legalább jó látni, hogy a garázs másik felében is jó teljesítményt nyújtanak."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: