"Ha a csapattársad három vagy négy versenyt megnyer egymás után, az egyértelműen erősíteni fogja a helyzetét. Ezért fontos volt megszakítani a menetelését, hiszen a pszichológia is fontos része a sportnak" - mondta a bajnokság éllovasa a Press Associationnek. "Ha olyan eredmények állnak az ember háta mögött, mint mögöttem, az egy kis extrát, egy kis előnyt ad neki, ami segítség."
"Várom a versenyt, és hogy a csapat ismét győztes formájába kerüljön." Hat versenyből álló győzelmi sorozat (ebből öt 1-2-es eredmény) szakadt meg Montrealban a Mercedes számára. Korábban többen azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a csapat az év minden nagydíját megnyerje. "Bár már vezettem ezen a pályán, az több mint tíz évvel ezelőtt történt a Forma-3-ban. Akkor még A1 Ringnek hívták."
"Természetesen egy turbófeltöltésű, hibrid Forma-1-es autóban egészen más lesz. Gyakorlatilag a mezőnyből mindenkinek nulláról kell indulnia. Én személy szerint szeretem az ilyen kihívást, izgatottam ülök vissza az autóba, és török egy újabb erős eredményre" - nyilatkozta Rosberg ezúttal a csapat verseny előtti sajtókommünikéjében.
A német versenyző 140 ponttal áll a világbajnokság élén, 22 egységgel Lewis Hamilton előtt. Rosberg csak kettő versenyt nyert, míg Hamilton már négyet, viszont minden futamon első vagy másodikként ért célba, míg brit riválisa kétszer is kiesett - mindannyiszor a technika ördöge babrált ki vele. Míg az előző két helyszín közül Monte-Carlót inkább Rosberg, Montrealt Hamilton pályájának lehetett nevezni, a Red Bull Ringen - ahogyan Rosberg is említette - nem lehet efféle előnyről beszélni, hiszen a pálya 2003 után tér vissza a versenynaptárba. Külön pikantéria, hogy az abszolút hazai terepen versenyző Red Bull volt az a csapat, amely legutóbb megszakította a stuttgarti márka győzelmi szériáját.