"A verseny végén a hangulat felforrósodik, a gumik fogynak, ráadásul mi régebbi abroncsokon voltunk, mivel csak egyszer álltunk ki, míg a többiek kétszer. Sergiónak védekeznie kellett, miközben az abroncsai egészen elszemcsésedtek" - mondta Hülkenberg, akit a crash.net kérdezett a két héttel korábbi incidensről.
"Én is ugyanebben a cipőben jártam, márpedig a használt gumikon nagyon nehéz versenyre kelni valakivel, mivel nagyon kevés a tapadás." Hülkenberg gyorsan levonta a következtetést: "Ha valaki hátulról beleszáll egy másik autóba, általában azt gondolom, hogy az ő hibája."

A német versenyző a kettős kiesésnek köszönhetően az ötödik helyen végzett, ez pedig azt jelenti, hogy idén már 57 pontnál jár. Egyike annak a mindössze három versenyzőnek, akik eddig minden versenyen pontot szereztek. A Force India a konstruktőri sorrend negyedik helyén áll. "A célunk csapatként, hogy ott maradjunk, ahol vagyunk, én pedig személyesen szeretném a 100 pontos határt elérni." Hülkenberg korábban csak álmodhatott egy ilyen pontmennyiségről, eddigi maximuma 63 egység egy szezon alatt - 2012-ből, szintén a Force Indiával -, amelyet akár a hétvégén megdönthet.
"A pálya hasonló lesz Montrealhoz, azt hiszem. Sosem vezettem még itt, ezért várom a holnapi napot, de úgy látszik, hogy itt is a motorerő a hangsúlyos, sok egyenessel, emelkedőkkel és lejtőkkel. Úgy tűnik, élmény lesz itt vezetni, főleg a középső szektorban, ahol a két nagysebességű balos van" - fogalmazott Nico Hülkenberg.