DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 8. vasárnap
F1

Katonai repülőtértől a Red Bull Ringig

Ausztria eddig három különféle pályán adott otthont a Formula-1 mezőnyének, ezek viszont furcsa módon mind ugyanazon település környékén találhatóak. Az első futamot még 50 évvel ezelőtt rendezték egy katonai repülőtéren, nem teljesen szakszerű körülmények mellett.

A jelenlegi Red Bull Ring két Graz közelében található kisvárostól, Zeltwegtől és Spielbergtől nagyjából azonos távolságra fekszik. Hivatalosan spielbergi helyszínként emlegetik, már csak az egyértelműség kedvéért is, hiszen nem csak az österreichringen és annak átépített, alaposan lerövidített változatán rendeztek Osztrák Nagydíjakat - az első futamra a zeltwegi katonai repülőtéren került sor 1964-ben.

 

Ausztriában az 1960-as évekig szinte semmi nyoma nem volt a pályaversenyzésnek, ellenben a hegyi versenyzés nagy népszerűségnek örvendett, aminek fejlődéséhez kiváló alapot biztosítottak az ország környezeti adottságai.

 

Ám eljött a pillanat, amikor az osztrák kormány is kivetette hálóját a Formula-1-re, s a nagy kiadásokat elkerülendő a Mura folyó közelében fekvő zeltwegi repülőteret jelölte ki a verseny helyszínekén, amely 1964-ben már részese is lett a tíz futamból álló naptárnak. A pálya azonban nem felelt meg a magas elvárásoknak, így csupán egyetlen nagydíjat élt meg.

 

A 3,2 kilométer hosszú, rendkívül egyszerű vonalvezetés egy hajtűkanyarból és egy hurokból állt, aszfaltja pedig meglehetősen huppanós volt, ami alaposan megnehezítette a leszorítóerőnek akkoriban még igencsak híján lévő autók dolgát.

 



Az infrastruktúra szintén hagyott maga után kívánnivalót, még a kor követelményeihez képest is. A paddockot egy hatalmas repülőgép-hangár jelentette - az összes csapat itt tanyázott, ami azt is jelentette, hogy amint valamelyikük beindított egy motort, onnantól kezdve lehetetlen volt megérteni egymás szavát. Ez a hangár ráadásul a pálya két hosszú egyenese által volt körbezárva, azaz amikor autó lépett a pályára, lehetetlenné vált a ki- és bejárás.

 

Persze az időmérő rendszer is hamar tönkrement, így a versenyirányítás kénytelenek volt stopperrel mérni a köridőket, amelyek viszont gyakran eltértek a csapatok által feljegyzett értékektől.

 

A versenyt Lorenzo Bandini nyerte a Ferrarival, miközben az egyenetlen pálya alaposan szétrázta az autók felfüggesztését és váltóját, így a húszfős mezőnyből mindössze hatan tudtak az előírt 105 körből legalább 100-at megtenni. A legnagyobb balesetet Phil Hill szenvedte el, aki kicsúszott, miután ráhajtott egy elmozdult csatornafedélre - autója a szalmabálákban kötött ki, lángra kapott, de az 1961-es bajnok a pályabírók tétlensége ellenére is megúszta az esetet komolyabb sérülések nélkül.

 

A történtek után nem jelentett meglepetést, hogy a zeltwegi repülőtér többé nem adott otthont F1-es futamnak. Megkezdődött viszont csupán néhány kilométerrel északabbra egy nagyszabású projekt keretében egy igazi versenypálya, az österreichring megépítése, amelyre már 1970-ben visszatérhetett a mezőny, és megszakítás nélkül 1987-ig vendégeskedett is ott.

 

A harmadik osztrák pálya valójában ennek a helyén létesült, de annyira átépítették és lerövidítették az eredetileg hat kilométer hosszú nyomvonalat, és olyan kevés szakaszt őriztek meg belőle, hogy teljesen új pályaként vonult be a köztudatba. Az osztrák telekommunikációs vállalat által A1-Ring névre átkeresztelt helyszín 1997 és 2003 között azonban csak hét F1-es futamot rendezett, mielőtt ismét bezárásra került.

 

A Red Bullnak hála a spielbergi helyszín most változatlan vonalvezetéssel, de új névvel és kiszolgáló létesítményekkel tér vissza a naptárba.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: