Michael Schumacher silverstone-i lábtörését követően úgy tűnt, Mika Hakkinen ellenfél nélkül maradt, ám mivel a Brit Nagydíjon ő is kiesett, míg David Coulthard győzött, Eddie Irvine pedig nyolc pontra megközelített őt a második helyével, a következő, spielbergi futamon fontos lett volna a jó eredmény a számára.
Az ekkoriban éveket át hagyományosan McLaren-pályának számító A1-Ringen Hakkinen ennek megfelelően meg is szerezte a pole-t csapattársa, David Coulthard előtt, míg a harmadik helyezett Irvine egy másodpercen belülre sem tudott kerülni. Minden adott volt tehát a McLaren sikeréhez, ám arra, ami az első körben történt, Ron Dennisék rémálmaikban sem gondolhattak volna.

A mezőny borús időben állt fel a rajtrácsra, ahonnan a két McLaren gond nélkül eljött az élen, míg mögéjük Irvine sorolt be. Amikor már talán fellélegeztek volna a bokszban a sima rajt miatt, jött David Coulthard, aki egészen lehetetlen módon próbálta megelőzni csapattársát - sikertelenül. Az egyébként kiváló csapatjátékos skót egyszerűen kiforgatta a finnt a hármas kanyarban, aki csak centikkel kerülte el, hogy elsüllyedjen a kavicságyban.
Hakkinen a mezőny legvégére esett vissza, innen kezdhette meg a felzárkózást, ami végül sikeresnek bizonyult, harmadik lett csapattársa, Coulthard mögött, aki nem tudta megnyerni a versenyt, hatalmas csatában ugyan, de végül kikapott a karrierje második győzelmét szerző Eddie Irvine-tól, aki ezzel a sikerrel megalapozta a világbajnoki címért folytatott hadjáratát, ami, mint tudjuk, kis híján sikeresnek is bizonyult.
Az 1999-es szezon hajrája aligha tartogatott volna ilyen izgalmakat, ha David Coulthard nem próbálkozik meg egy igencsak optimista előzési kísérlettel az Osztrák Nagydíj rajtja után...