Mint az autó beállításait, úgy a kormányokat is igyekeznek a pilóták igényeit legjobban kielégítve megalkotni a csapatok, hogy mindketten kényelmesen eligazodjanak a számos gombon a futamok során. Hamilton és Rosberg kormányainak modelljeit az Auto Motor und Sport mutatta be, amelyeken már első ránézésre is szembetűnnek a különbségek.
A pilóták korábban már elárulták, hogy az idei évre bevezetett számos technikai újítás csak még több gombot és kapcsolót jelent számukra, amelyek között olykor 300 km/órás sebesség mellett kell manőverezniük a pilótafülkében. Ãm a több gomb nem jelenti azt, hogy nagyobbak lettek a kormányok - éppen ellenkezőleg. A Mercedesnél legalábbis látványosan lecsökkent a mérete, ráadásul hatalmas helyet kapott a minden eddiginél komolyabb digitális kijelző is. Mindez úgy jöhetett létre, hogy gombok és kapcsolók a korábbiaknál több funkcióval rendelkeznek - az ezek közötti precíz navigálást pedig a versenyzők nyomon követhetik a kijelzőn, így meggyőződhetnek róla, hogy biztosan a megfelelő opciót választották ki, miközben minden korábbinál több adat áll a rendelkezésükre.

A két pilóta kormányán a gombok teljesen más elrendezésben találhatóak, emellett pedig még a színeik is eltérnek. Látható például, hogy Hamilton munkaeszköze jóval tarkább kollegájáénál, köszönhetően annak, hogy kijelző alatti három kapcsoló különböző festést kapott. Közelebbről nézve pedig az is szembetűnik, hogy nem csak teljesen más leosztást kaptak a gombok, de egyes esetekben még a megnevezésük is eltér. A csapatrádió bekapcsolásához például Rosbergnél a "Radio", míg Hamiltonnál a "Talk" gombot kell megnyomni.

Rosberg:

Hamilton:

Hátulra pillantva is eltéréseket tapasztalunk. A felső, sebességváltásra való karok, és az alsó kuplungkarok Rosberg kormányán más kialakításúak és jóval szélesebbek, mint Hamiltonén. A britnél ráadásul aszimmetrikus is a két oldal: a felváltásokért felelős jobb felső (a képen bal felső) kar vastagabb a leváltásokra szolgálónál.

