Gene Haas nemrég még úgy nyilatkozott, hogy 2016-ban bemutatkozó csapatába a legszívesebben Danica Patricket szerződtetné, ám a 32 éves pilótahölgy a minap leszögezte, hogy jól érzi magát ott, ahol van. A személye egyes hírek szerint konfliktusokhoz vezetett, Haas és leendő csapatfőnöke, Günther Steiner ugyanis nem értett egyet Patrickkel kapcsolatban, akit az egykor a Red Bullnál is megfordult Steiner semmiképp nem akart volna szerződtetni. Az Omnicorse egyébként úgy tudja, hogy nem ez az első ellentét Haas és csapatfőnöke közt, és ez akár Steiner távozásához is vezethet.

Haas a minap ismét beszélt leendő pilótafelállásáról, s immár azt valószínűsítette, hogy a középcsapatokra jellemző hagyományos felállást választja majd: egy tapasztalt és egy fizetős versenyző. A Christian Sylttel beszélgető Haas így nyilatkozott: "Ha lenne egy amerikai versenyzőnk, az egy igazi nagy siker lenne. Azt már kezdetben is úgy gondoltam, hogy egy veterán F1-es pilóta kell nekünk, lehetőleg olyan, aki a 2014-es autót is vezetne, így segíthetne rajtunk. A másik ülés pedig egy ígéretes fiatalhoz kerülhet, aki amerikai is lehet, vagy valaki máshoz, aki szponzori pénzt is hozhat az asztalra."