Tavaly a befújt diffúzorral Sebastian Vettel valósággal verhetetlen volt, amit többek közt annak is köszönhetett, hogy tökélyre fejlesztette azt a vezetési technikát, mellyel a lehető legnagyobb hasznot hajtja a kipufogógázok által termelt hátsó leszorítóerőből. Ezt a megoldást viszont az idei évre betiltották, s már a szezon elején is sokan azt mondták, hogy Sebastian Vettel emiatt gyengébben teljesíthet, mint az elmúlt években. Adrian Newey, az RB10 tervezője úgy véli, valóban szerepet játszhat ez is Vettel lemaradásában:
"Van benne valami" - nyilatkozta a brit tervezőzseni Adam Coopernek. "Seb egészen sajátos módon vezet, és ha sikerül az autót ehhez a stílushoz igazítani, akkor nagyon hatékony is tud lenni. Ha viszont nem, akkor nem képes ebből a dologból hasznot hajtani, szóval még dolgozunk ezen. Persze a befújt diffúzort nem tehetjük vissza, ez egyértelmű, viszont Sebastian már ennek bevezetése előtt is gyors volt, csak kissé újra kell tanulni a dolgokat" - mondta Newey, aki a csapathoz idén megérkező Daniel Ricciardóval nagyon elégedett:

"Az első naptól kezdve igazán odateszi magát. Gyakran némi időbe telik a beilleszkedés egy viszonylag tapasztalatlan pilóta számára egy új csapatnál, ő viszont úgy tűnik, hogy azonnal alkalmazkodni tudott az új motorszabályhoz és a kissé megváltozott autóhoz. Nagyon jó" - mondta az ausztrálról Newey, aki attól tart, hogy a hátrány a Mercedeshez képest ismét nagyobb lesz a Monacóban látottaknál:
"Az biztató volt, de a pálya is kedvezett nekünk, mondjuk ki, szóval talán a következő pályákon nem lesz ugyanígy. Valószínűleg nem Montrealban leszünk a legerősebbek."