A lengyel jól ismeri két korábbi F1-es riválisát, hiszen már gokartos korukban is együtt versenyeztek, nemrégiben ráadásul ő maga is kipróbálhatta a Mercedes szimulátorát.
Az idén a WRC-ben szereplő Kubica szerint előnyös és hátrányos oldala is van annak, hogy a páros ennyivel a mezőny fölé magasodik.
"Különösen nehéz a helyzet, amikor az embernek csak a saját csapattársával kell harcolnia. Ha más versenyzők is közel vannak, akkor olykor arra kell koncentrálni, hogy a csapattárs mögött megőrizzük a második helyet, a jelenlegi helyzetben viszont Lewisnak és Nicónak nagyon rossz hétvégére van szükségük ahhoz, hogy ne az első két helyen érjenek be" - nyilatkozta a 29 éves pilóta az Autosportnak.
"Tudják, hogy csak egymás ellen versenyeznek, és a többiek miatt nem kell aggódniuk. Nem könnyű a helyzetük, viszont szerintem nem is olyan rossz, mint amilyennek a média láttatni próbálja. De biztos, hogy továbbra is feszült lesz a küzdelmük, ám a bajnoki harcban ez teljesen megszokott."

A közvélemény ugyan egyetért abban, hogy nyers tempót tekintve Hamilton Rosberg fölé magasodik, de Kubica szerint ez még koránt sem jelenti azt, hogy máris eldőlt volna a bajnokság sorsa.
"Ha 100 embert megkérdezünk, mindenki azt fogja mondani, hogy Lewis a gyorsabb kettőjük közül. De a sebesség nem az egyetlen fontos tényező az F1-ben. Nico sokat fejlődött az elmúlt két-három szezonban, immár egészen máshogy áll hozzá a versenyekhez" - mutatott rá.
A lengyel ráadásul nem csak a pilóták, de a csapat vezetőségének helyébe is próbálta beleképzelni magát. "Jelenleg Toto Wolffra és Niki Laudára is nagy feladat hárul. Emlékszem, hogy a Bahreini Nagydíj alatt Toto arcát is mutatták a bokszutcában. Akkor az járt a fejemben, hogy semmiképpen sem szeretnék a helyében lenni" - mondta.