Az idei versenyközvetítések során többször is látható az a táblázat, amely bemutatja, hogy a pilóták az üzemanyag-fogyasztás terén éppen hol állnak a megengedett maximális 100 kg-hoz képest. A leintéshez közeledve többször is láthattuk, hogy a Hamilton neve mellett feltűnő érték néhány százalékkal alacsonyabb, mint a közelében autózó Rosbergé.
Hat verseny után ez már elegendő információ ahhoz, hogy az Autosport szakírója, az egykori Jordan technikai igazgatójaként is dolgozó Gary Anderson figyelmét is felkeltse, aki szerint Hamilton valóban képes jobban gazdálkodni a benzinnel.
"Amikor a pálya mellől nézem őket, azt látom, hogy Lewis nagyobb tempóval érkezik meg a kanyar csúcspontjához, mint Nico" - próbált rájönni a különbség okára Anderson. "Véleményem szerint ezt azzal éri el, hogy egy árnyalatnyival korábban leveszi a lábát a gázról, mint a korábbi években. Ezáltal ugyan elveszít egy kis időt a féktávon, de az autó stabilabbá válik fékezésnél, és így nagyobb magabiztosságot ad a kanyarbemenetnél, ezzel pedig pontosabban érhető el a kanyarközéppont."
"Tehát üzemanyagot spórol azáltal, hogy korábban lelép a gázról, egyúttal pedig jobb köridőt ér el, mivel nagyobb tempóval érkezik meg a kanyarba. Ha valaki ezt képes folyamatosan megcsinálni - és úgy tűnik, Lewis képes rá -, azzal látható mértékben csökkentheti a fogyasztást."

Anderson szerint könnyen lehet, hogy Hamilton autójába immár kevesebbet is tankol a Mercedes a futamok előtt Rosberg autójához képest, ami így vezetési stílusának előnyeit a brit a teljes versenytávon élvezheti.
"A képernyőn közölt adatokból látszik, hogy a futam végére Lewis nagyjából 3 százalékkal, azaz 3 kilogrammal kevesebbet használ Nicónál. Ha 60 körön át három kilóval könnyebb autót vezet, az a verseny végén hat másodperces különbséget jelent. A csapatok többsége ma már a megengedett maximális értéknél kevesebbet tankol az autókba, hogy minél alacsonyabban tartsák annak a súlyát" - magyarázta.