Gerhard Gribkowsky, a BayernLB egykori bankára jelenleg nyolc és féléves börtönbüntetését tölti, mivel 44 millió dollárt fogadott el Ecclestone-tól, aki jelenleg szintén bíróság előtt áll: a fő kérdés az, hogy ez az összeg kenőpénz volt, vagy azért fizetett Gribkowskynak, mert megzsarolta őt. A 83 éves Ecclestone állítja, hogy az utóbbi történt, s ezt egy tanú, aki szintén a BayernLB F1-es részlegén dolgozott, is alátámasztotta tegnap.
Amikor a beidézett tanú elmondta, hogy Ecclestone szeretett volna megszabadulni a Formula-1-ben komoly résztulajdonnal rendelkező banktól, a vádlottak padján ülő brit még a fejét ingatta: "Én úgy látom, hogy érdekében állt a távozásunk, nem kívánatosak számára a bankok mint részvényesek. Egész biztos vagyok benne, hogy azt akarta, hogy adjuk el a részünket."

A tanú később azt is elmondta, hogy ahogy Gribkowsky és Ecclestone egyre szorosabbra fűzték kapcsolatukat, ő már egyre kevésbé vett részt az F1-gyel kapcsolatos ügyekben. A vád szerint azért zárták ki a többieket a tárgyalásból, hogy a 44 millió dolláros kenőpénzről megállapodhassanak, Ecclestone viszont állítja, hogy csak akkor fizetett, amikor Gribkowsky megfenyegette, hogy hamis információt terjeszt majd a családja adóügyeiről a brit hatóságok előtt.
A tegnap meghallgatott tanú ezt a történetet támasztotta alá: felidézett egy levelet, melyet Gribkowsky nevetve Ecclestone asztalára helyezett. E levél azt állította, hogy továbbra is Ecclestone áll a Bambino családi tröszt élén, ami viszont az adótörvényekbe ütközik. Ezért fizethetett Ecclestone Gribkowskynak, legalábbis állítása szerint.