A Circuit Gilles Villeneuve az első nagy sebességű pálya a 2014-es szezonban. Az autók a kör során négy alkalommal lépik át a 300 kilométer/órás sebességet, de a kanyarok relatíve lassúak és ezért három kulcsfontosságú összetevője van a teljesítménynek: a végsebesség, fékezés és kigyorsítás.
Versenyzői szempontból a 4.361 kilométer hosszú pályát nehéz megszelídíteni, mert a falak nagyon közel vannak és a kanyarok csúcspontjánál a kerékvetők magasak; egy kis hiba eredménye már baleset. Az utolsó kanyar különösen sok sztárpilóta életét megnehezítette már és a köznyelvbe "Bajnokok Falaként" vonult be.
A Kanadai Nagydíjat 1967-ben rendezték meg először, abban az évben, amikor az Ile Notre Dame sziget a Szent Lőrinc folyón otthont adott az Expónak. Az első versenyeket a Mosport pályán rendezték, Toronto mellett, majd 1978-ban talált állandó otthonra Montrealban a verseny.
A pályát többször módosították, legutóbb 2002-ben, amikor a 10-es kanyart lerövidítették és a boxutca kijáratát meghosszabbították. A változtatások eredményeként a versenyben teljesítendő körök száma 69-ről 70-re nőtt.
A fogcsikorgató téli hideg és a meleg nyári idő a pálya aszfaltját is megviseli. Annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt újraaszfaltozták, huplik és repedések már most található rajta. Azonban a felszín meglepően sima, ezért a Pirelli a lágy és szuperlágy keveréket szállítja a versenyre - ugyanazt a két keménységű abroncsot, amelyet két héttel ezelőtt Monacóba is használhattak a csapatok.
A McLaren lenyűgöző rekordot tart Kanadában, 13 alkalommal nyerték meg a versenyt. A győzelmek között található Jenson Button remek, 2011-es sikere is, amikor az utolsó helyről indulva nyerte meg a futamot úgy, hogy a verseny utolsó körében állt az élre. Kevin Magnussen korábban még soha nem versenyzett a Circuit Gilles Villeneuve pályán.
"Nagyon élvezem a Kanadai Nagydíjat - ez egy olyan verseny, ahol minden csak jó lehet" - kezdte előre tekintését a McLaren brit pilótája, Jenson Button. "A város fantasztikus, a rajongók barátságosak, hűek a sporthoz és hihetetlen módon támogatják a versenyzőket, a pálya nagyon nehéz és a verseny általában nagyon mozgalmas. Ez az a hely, amely nagyszerű Formula-1-es verseny számára. Pozitív volt a csapat számára, hogy Monacóban néhány nehéz verseny után pontokat sikerült szerezni; nyilvánvalóan messze vagyunk még attól, ahol lenni szeretnénk, de fontos, hogy folyamatosan fejlesztünk az egész szezon során. Bár nagy a hátrányunk az élen állókhoz képest, a szezon eleje óta tartjuk a fejlesztési sebességet, amely pozitívum. Kanadában az időjárás mindig szerepet kap - az előrejelzés szerint jó idő várható, de még reggel, amikor elhúzod az ablakodról a függönyt, akkor sem tudod, hogy kék égbolt, vagy szürke felhők és zuhogó eső várható-e. Elképzelhető, hogy mindkettőből kapunk a hét folyamán."

Magnussen, aki még soha nem versenyzett a Circuit Gilles Villeneuve pályán izgatottan várja a hétvégét.
"A Kanadai Nagydíj az egyik olyan verseny, amelyet nagyon várok: a televízióban mindig megnéztem és mindig az egyik legjobbnak tűnt, a szezon legélvezetesebb és legdrámaibb versenye. A pálya érdekes; jó kanyarok találhatók rajta, ezen a helyen egy jól beállított autó szükséges, mert a hátsó egyenestől eltekintve mindig irányváltásokra van szükség. Ebből a szempontból kicsit olyan, mint Monaco, de sokkal gyorsabb. Nagyszerű lenne egy sima hétvége a műszaki problémák után. A dolgok nem igazán alakultak jól számomra Spanyolországban, vagy Monacóban - saját hibámon kívül -, így a mérnökökkel azon dolgozunk, hogy jó eredményt érjünk el, a balszerencse elkerüljön minket. Azt hiszem, érdekes lesz látni, mit tudunk elérni azon problémák nélkül, amelyek eddig hátráltattak minket."