DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

Ismét napirenden a szélesebb gumik

A Pirelli nem tett le azon szándékáról, hogy visszahozza a szélesebb hátsó gumikat a Formula-1-be, amelyek hozzájárulhatnának a versenyzés izgalmasabbá tételéhez. Amíg azonban a csapatok ezt nem akarják, meg van kötve a kezük.

Az idei évre a szabályok következtében csökkent az aerodinamikai leszorítóerő, a gumik által generált mechanikai viszont változatlan maradt. Részben ennek is köszönhető, hogy a csúcssebességek nőttek, a kanyarokban viszont lassabb lett a tempó a tavalyihoz képest. Az autók viszont továbbra is nehezen tudják követni egymást, amit több pilóta is szóvá tett már. Nemrégiben Felipe Massa javasolta, hogy érdemes lenne ennek érdekében növelni a mechanikai tapadást.

 

A szélesebb hátsó gumik bevezetésével ez a Pirelli szerint is észszerű megoldás lenne - az olasz cég már tavaly is javasolta ezt a változást, ám a csapatok akkor leszavazták, mondván legalább ezt a tényezőt nem akarják módosítani a számos egyéb szabályváltozás mellett. A Stratégiai Csoport tervezetében a gumik szélességének növelése csak 2017-ben kerülne napirendre, de Paul Hembery utalt rá, hogy ők nem feltétlenül várnának ezzel ilyen sokáig.

 

"Ezt az ötletet már tavaly is felvetettük, amikor nyilvánosságra hozták az új szabályokat. Mivel kisebb lett az aerodinamika hatása, szélesebb gumikkal is előállhattunk volna. A csapatok azonban nem érezték ezt szükségesnek, és a korábbi méretnél akartak maradni. Így nem lett belőle semmi, hiszen mindig is hangoztattuk, hogy azt tesszük, amit a sport kíván" - mondta Hembery.

 



"Ha azt akarják majd, hogy visszatérjünk a régebben használt szuperszéles abroncsokhoz, állunk elébe. Legyen akár 15 colos vagy 20 colos - mondják meg, és már csináljuk is. De előbb el kell dönteniük, hogy mit is szeretnének elérni velük."

 

A Pirelli sportigazgatója emellett idén sem ússza meg a kritikákat. Míg a korábbi években a túl lágy, idén a túl kemény abroncsok miatt kerülnek kereszttűzbe, amelyeket a pilóták egyes helyszíneken csak nehezen tudnak munkára fogni.

 

"Négyféle gumitípussal gazdálkodhatunk, ezért vannak olyan pályák, amelyeken ez nehézséget okoz, másokhoz viszont pontosan illenek" - mutatott rá a szakember. "Ez a változatosság azonban csak további kiszámíthatatlanságot visz a versenyekbe."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: