"Azt hiszem, még mindig harcolhatunk a Red Bullal. Nem könnyű, mivel folyamatosan fejlődnek, de talán Monaco volt az a pálya, ami legjobban kedvezett nekik" - mondta a finn, aki az energia-visszanyelő rendszerek miatt idei első kiesését szenvedte el a legutóbbi versenyen.

"Számunkra viszont papíron Monaco a nehezebb helyszínek közé tartozott. Dolgoznunk kell a fejlesztéseken. Elméletben Kanadának kedveznie kell a hosszú egyenesei miatt. Tudjuk, hogy esély van a hidegre, és néha gondot okoz az első gumik felmelegítése, ezért mindenképp tennünk kell valamit" - hívta fel a figyelmet Bottas a Williams egyik problémájára, amivel már Monte-Carlóban is meggyűlt a bajuk.

A teljesítményért felelős Rob Smedley az FW36 hátsó tapadásának javulását emelte ki, mint valamit, ami sokat segíthet Montrealban. "Az első versenyen minden a tapadásról, tapadásról és tapadásról szólt, és nagyon keményen dolgoztunk a különböző területeken, hogy javítsunk ezen."
"A csapatok kissé felkészületlenek voltak az első kerekek felmelegedési gondjaival, amivel Monacóban néztünk szembe, az időmérőn jobb munkát is végezhettünk volna ezzel. De a pozitívum, hogy kezdünk javulást felmutatni a hátsó tapadás terén, amit mindig nehéz megoldani. Minden rosszban van valami jó, aminek örülök."