A spanyol eddig egyetlen dobogót jegyez idén, hiszen csak Kínában tudott felérni a harmadik helyre. Monacóban ugyan negyedik lett, de az előtte végző Daniel Ricciardótól több mint 20 másodperc választotta el. Alonso abban reménykedik, hogy Montrealban az új fejlesztések ismét közelebb lendíthetik csapatát a pódiumhoz.
"Nyugodtnak kell maradnunk, és tovább dolgoznunk. Meg kell felelnünk az elvárásoknak. Idén minden versenyre új elemekkel érkeztünk, egyesek jól működtek, mások kevésbé, tehát Kanadában is arra kell koncentrálnunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki az újításokból" - mondta a 32 éves pilóta.

"Remélhetőleg sikeres pénteket zárhatunk majd, hol sikerül kiértékelni ezeket az elemeket, és bízok benne, hogy akkor közelebb férkőzhetünk a dobogóhoz, mint Monacóban. Kétségem sincs afelől, hogy minden versennyel csak egyre erősebbek leszünk, noha azt nem tudhatom, hogy mennyivel."
"A monacói tempónk is erős volt, ami annak a jele, hogy lépésről lépésre javulást érünk el. Persze a lemaradásunk az elsőkhöz képest még mindig jelentős, hiszen ők is ugyanilyen mértékben fejlődnek."
Alonso eddig idén minden futamon pontot szerzett, aminek köszönhetően a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán, és úgy tűnik, ezért a bronzérmes pozícióért kell majd harcolnia a szezon során a Red Bull pilótáival.