A hét első felében kaptak szárnyra a hírek, miszerint a jövőre a McLaren partnereként a Formula-1-be visszatérő Honda azt tervezi, hogy megvásárolja a csapat ötven százalékát, mely jelenleg a bahreini Mumtalakat cég birtokában van. Egy csapaton belüli forrás először még csak azt közölte, hogy a részvények eladásába a többi tulajdonosnak, Ron Dennisnek és Mansour Ojjehnek is bele kell egyeznie.

Tegnap a McLaren egy szóvivője immár határozottan cáfolta, hogy a Hondának ilyen tervei lennének: "A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Honda arról értesített minket, hogy nem áll szándékában bevásárolni magát a McLarenbe. A Honda csakis az új Formula-1-es erőforrás fejlesztésére koncentrál."
A Honda egyébként előző motorpartnerét, a BAR-t felvásárolta, és gyári csapatként üzemeltette a cég 2008-as kiszállásáig - az istálló 2009-ben Brawn GP néven nyert bajnoki címet, azóta pedig Mercedes GP néven szerepel a Formula-1-ben.