2010 és 2013 között a Red Bull és Sebastian Vettel uralta az F1-et, míg az idei szezonban eddig a Mercedes GP pilótái, Lewis Hamilton és Nico Rosberg bizonyultak verhetetlennek, a Ferrari kétszeres spanyol bajnoka, Alonso szerint pedig a Red Bull és a Mercedes is megérdemelten uralta, illetve uralja a Formula-1-et, mert ezen sikereik mögött rengeteg jól végzett munka áll.
"Mi láttuk, hogy a Red Bullnak nagy előnye volt az elmúlt négy évben, és most ugyan ez a helyzet, vagy talán még nagyobb előnye is van most a Mercedesnek, de ez már csak így van" - nyilatkozta Alonso. "A Red Bull jobb munkát végzett, mint a többiek, ezért megérdemelték a bajnoki címeket. A Mercedes most mindkét bajnokságot vezeti, mert jobb munkát végeznek, mint mások, és nem csak a motor, hanem az autó tekintetében is. Három másik csapatnak is Mercedes motorja van, így ugyanolyan lehetőségeik lennének, de egy körrel vannak a két Mercedes mögött."

A világbajnoki címet Sebastian Vettellel (Red Bullal) szemben 2010-ben és 2012-ben is szoros csatában elbukó Alonso szerint a Mercedes jelenlegi fölénye részben az új szabályokból, és abból származik, hogy a motort és az autót is egységes koncepció alapján fejleszthették, ez pedig a Ferrari számára is jó hír. "Ők valamit jól csináltak, és ez m9otivál bennünket arra, hogy jobb munkát végezzünk, mert tudjuk, hogy néhány csapat jobban használta ki az új autókban rejlő lehetőségeket."