Rosberg sárga zászlót érő időmérős parkolása - ami megakadályozta Hamiltont abban, hogy gyorskört fusson - látszólag komolyan visszavetette a két versenyző kapcsolatát. A vasárnapi verseny után a csapattársak nem fogtak kezet és egymással sem beszéltek, egy nyilatkozatban pedig Hamilton kijelentette, nem barátja Rosbergnek - miközben a német ennek ellenkezőjét állította. A brit a csapat stratégiáját is kritizálta, mivel az a riválisnak kedvezett.
Az időmérő után Hamilton kijelentette, úgy fogja kezelni a helyzetet, ahogy Senna tette Prosttal - bár végül nem derült ki, mit értett ez alatt. Alain Prost még a történtek előtt vont párhuzamot a 25 évvel ezelőtti konfliktussal, kiemelve, hogy elegendő egy kis probléma, és végzetesen megromolhat a két versenyző kapcsolata. Niki Lauda, a Mercedes elnöke elítélte Hamilton futam utáni viselkedését - ő a saját, Prosttal vívott csatározásait hozta fel példaként.

"Sokan hasonlították össze a két esetet, ami hízelgő Lewisra és Nicóra nézve, de a mostani helyzet egészen eltérő. A mi filozófiánk az, hogy a versenyzőink harcolhatnak egymással. Hagyjuk őket játszadozni a játékszereikkel, feltéve, hogy nem törik össze őket" - mondta Wolff a Mercedes hivatalos oldalának. Wolff beszélt arról, hogy a versenybírák nem találták bűnösnek Rosberget a kvalifikáción történtekért. "Ők egy pártatlan hatóság. Megnézték az adatokat, kivallatták Nicót, és nem gondolták, hogy nem egy hiba történt volna."
"A csapaton belül megosztjuk az adatainkat, egyenlő felszerelést és lehetőséget adunk a versenyzőinknek. Igazságos módszerekkel döntjük el, melyik versenyző halad előrébb a pályán az időmérőkön, vagy kinek van elsőbbsége a stratégiánál. Mindig vizsgáljuk, mely területen fejlődhetünk, de jelenleg nem tervezünk változtatást. A fő cél, hogy egy Ezüstnyíl nyerjen, nem az a lényeg, hogy melyik versenyző" - nyújtott betekintést a gyártó filozófiájába Wolff.