DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

A Haas valószínűleg csak 2016-ban érkezik

Gene Haas nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy az új amerikai Formula-1-es csapat bemutatkozására 2016-ig várnunk kell.

Az eredeti tervek szerint 2015-ben mutatkozhat(na) be a királykategóriában a NASCAR-csapattulajdonos Gene Haas F1-es istállója, melyet az F1-es tapasztalattal rendelkező Günther Steiner vezethet, bázisa pedig Észak-Karolinában lesz. Még a múlt héten is arról szóltak a hírek, hogy Haas azon dolgozik, hogy minden, így a mintegy 200 fős személyzet is, összeálljon 2015-re.



 

Az Auto Motor und Sportnak egy csapaton belüli forrás így nyilatkozott nemrég: "Sok érdeklődő van, de csak akkor kezdhetünk embereket felvenni, ha már tudjuk, ki lesz a motorszállítónk." Egyelőre viszont még nem tudni, legalábbis hivatalosan, bár azt a kezdettől fogva sejteni lehet, hogy Ferrari-technikát használ majd a Haas, s a leendő csapatfőnök hétvégén Indianapolisban azt is elárulta, hogy egyre közelebb vannak a megállapodáshoz:



 



 

"Még nem írtunk alá velük hivatalos szerződést, de egészen közel járunk" - mondta Haas, aki egyébként a Dallara képviselőivel is találkozott Indianapolisban, akik jó eséllyel a kasztnit gyárthatják majd a Haas Formula számára: "Meg tudják csinálni, meg is akarják csinálni, nagyon szeretnének segíteni nekünk" - mondta az amerikai, aki abban azonban egyre kevésbé biztos, hogy jövőre ott lehetnek majd a rajtrácson:



 

"Azt hiszem, a Dallara hosszútávú partneri kapcsolatot keres, az viszont, hogy elrendezzük a dolgokat, csak rajtunk áll, és ez időbe telik. Úgy tűnik, tovább tart végigcsinálni azokat a dolgokat, amiket akarunk, mint azt előre gondoltuk volna. Már június van, szóval már csak hét hónapunk van, így az időbeosztás egyre őrültebb lesz..."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: