A Monacói Nagydíj után, ahol a két bajnoki esélyes között komoly feszültség alakult ki és Boullier további problémákra számít.
"Nagyon a szezon elején járunk, így nem tudom, hogyan fognak megbirkózni vele. De nehéz helyzetben lesznek a szezon hátralévő részében."

Fernando Alonso szerint elkerülhetetlen, hogy némi feszültség legyen a két pilóta között, különösen ha a szezon során folyamatosan egymás ellen fognak harcolni.
"Ez megszokott minden sportban, különösen a Formula-1-ben" - mondta el Alonso, aki a 2007-es szezonban Hamilton csapattársa volt a McLarennél. "Ott a média figyelme, nagy a nyomás, a csapaton belüli dolgok. Ahhoz, hogy elismerést kapj, le kell győznöd csapattársad. Természetesen ha a világbajnoki címért folyik a küzdelem, akkor a csapat garázsában nagyobb a feszültség és nagyobb a közönség érdeklődése. Biztos vagyok benne, ha lesznek nehéz időszakaik az év során, akkor elszigetelődnek egymástól, de remélem, tiszta és jó harcot vívnak a világbajnoki címért."