DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

Massa szerint Monaco könnyebb volt a vártnál

A Williams versenyzője az új autókkal számos vezetői hibát várt a szűk utcai pályán, ehhez képest kevesen rontottak, ami a brazilt is meglepte.

"Monaco egy nagyon, nagyon nehéz verseny lesz. A motor nyomatéka a tavalyi kétszerese is lehet, a gumik tapadása pedig nem valami magas, így ezen a versenyen nagyon könnyű lesz összetörni a kocsit. Azt hiszem, a szezon legnehezebb versenye lesz" - mondta Felipe Massa még a nagydíj hétvégéje előtt.

 

Az edzésektől kezdve azonban csak kisebb baleseteket lehetett látni Monacóban - igaz, ehhez Massának kellemetlen emlékei fűződnek, hiszem Marcus Ericsson is egy ilyen incidens folyamán vetett véget időmérőjének. A futamon rekordszámú kiesés született, összesen nyolc, ám csupán a Sauber versenyzői, Adrian Sutil és Esteban Gutierrez voltak azok, akik külső segítség nélkül törték össze autójukat.

 



"Sokkal trükkösebb monacói versenyt vártam, mint amilyen volt" - nyilatkozta Massa a futam után. "Nem láttunk sok hibát és versenyzőket, akik egyedül estek ki, ez azt mutatja, hogy a végeredmény jobb, mint a várt. Azt hittem, nagyon nehéz lesz a sok nyomaték miatt, de ez nem jelentett problémát."

 

Az elrontott időmérő után Massa hetedik lett a futamon, sokat profitálva a technikai problémákból és mások ütközéseiből.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: