Sebastian Vettelt idén sokadszor érte technikai hiba, versenyen pedig másodszor esett ki műszaki okból. 2011-es győzelme helyszínén jó rajtja után a harmadik helyen haladt, mikor a turbó megadta magát. A riválisok sorban előzték meg a lelassuló RB10-et, aki a kör végén a bokszutcában állt meg. Még megpróbált visszatérni a versenybe, de nagydíja rövidesen végleg befejeződött.
"Ez a hétvége elég nehéz volt számára, pedig ő nem csinált semmit rosszul" - mondta Horner. "Elég okos, hogy ezt ő is átlássa. Mint minden sportember, őt is bántja, ha az események rosszra fordulnak, de egy kis idő után fel fogja dolgozni és továbblép. Ilyen az ő természete."

"Ugyanakkor ez volt az eddigi legjobb versenyünk" - tért rá a másik versenyzőre, Daniel Ricciardóra, aki egymás után második dobogóját szerezte, idén először pedig az egyik Mercedest is nyomás alá tudta helyezni, Lewis Hamiltont a futam végén. "Miután Dan légüres térbe került Kimi defektje miatt, a saját versenyünket tudtuk futni."
"Ahelyett, hogy elcsüggedtünk volna, amikor a két Mercedes egymást késztette még gyorsabb tempóra, arra gondoltunk, hogy folytassuk csak, amit elkezdtünk, az idei leggyorsabb futamunkat. Az utolsó 20 körben Danielnek félelmetes tempója volt, és utol tudta érni Lewist. A balszerencsénk az, hogy ezen a pályán sosincs igazán valószínű esély az előzésre, hacsak az előttünk álló nem hibázik."