DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

Alonso szerint a gumik már négy éve nem versenyzésre valók

Újabban Fernando Alonso állt be a Pirelli termékeit kritizáló pilóták sorába, aki szerint az F1-es gumihelyzet annak ellenére sem javult, hogy az olasz cég idéntől szemléletmódot váltott.

A sportba 2011-ben egyetlen abroncsszállítóként visszatérő Pirelli termékeit az első három évben amiatt érte rengeteg negatív vélemény, mert a nagyon gyorsan elhasználódó abroncsokon nem lehetett igazán keményen vezetni a pályán, sem pedig más autókkal hosszasan csatázni.  A gyártó az új szabályok figyelembevételével ígérete szerint idén keményebb összetételű gumikkal állt elő, ezek viszont egyes helyszíneken annyira lelassítják az autókat, hogy a GP2-es mezőny túlságosan közel kerül hozzájuk a tempó tekintetében - mint azt Barcelonában láthattuk.

 



"Túl kemények az abroncsok, ebből nem csinálunk titkot" - fogalmazta meg kritikáját Alonso a Monacói Nagydíj után a BBC-nek nyilatkozva. "Ha a pályához illő gumikat kapunk, amelyeknek jó a tapadásuk, akkor azokat 2-3 kör alatt elkoptatjuk. Ha viszont keményebbeket hoznak, azok 8-9 körig bírják, viszont nagyon lassúak vagyunk rajtuk."

 

"De most ezzel a helyzettel kell boldogulnunk - elvégre mindenki számára ugyanazok a körülmények. A gumik sajnos már négy éve ilyenek."

 

A Pirelli  általában szándékosan áll elő rövid élettartamú termékekkel, ezen filozófiájukkal pedig a taktikai változatosságot próbálják serkenteni - részben a csapatok kérésére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: