Lewis Hamilton: Nagyon hálás vagyok a csapatnak, amiért a kemény munkájukkal lehetővé tették, hogy itt álljunk. Most sikerült első alkalommal nyernem Bahreinben rengeteg próbálkozás után, ezért büszke vagyok most erre az eredményre. Nico fantasztikusan vezetett, az egész verseny alatt csatáztunk. Nehéz volt őt magam mögött tartani, de nagyon sportszerű küzdelem volt. A végére sikerült egy kis előnyre szert tennem, de ő nagyon gyors volt a lágy gumikon, és folyamatosan késhegyre menő harcot vívtunk. Jól szórakoztunk, de hatalmas megkönnyebbülést jelentett, amikor áthaladtam a célvonalon.
Nico Rosberg: Kezdem nagyon nem szeretni, amikor Lewis mögött másodikként érek célba. Másrészről azonban ez volt a legizgalmasabb verseny, amit karrierem során teljesítettem. Remélem, hogy a nézőknek is remek szórakozást nyújtottunk. Ez a sport napja volt. A következő futamon visszatérek, és ismét a győzelemért fogok harcolni.
Sergio Perez: Eltelt már némi idő a legutóbbi dobogóm óta. Ez az eredmény nagyon fontos számomra. Köszönöm a csapatnak, hiszen ez még csak a harmadik versenyem velük. A biztonsági autó nem jött jól számunkra, hiszen mi két kiálláson voltunk, viszont a három kiállással versenyző Red Bull ezáltal fel tudta velünk venni a harcot. Végül sikerült magam mögött tartanom, és örültem, hogy nincs még egy kör hátra a futamból.