A mai nap folyamán jelent meg oldalunkon egy statisztika, amely a McLaren istálló eddigi eredményeit foglalja össze. A futamgyőztesek között szerepel az első brazil világbajnok, Emerson Fittipaldi is, öt sikerrel neve mellett, melyeket 1974-ben és 75-ben gyűjtött össze, a két szezon során, amit a csapattal töltött.
A McLaren, amely akkor még csak 10. születésnapját ünnepelte, a konstruktőri bajnokság harmadik pozícióját szerezte meg 1973-ban, a következő évben pedig ütőképes csapattal akartak még feljebb törni. Az 1967-es szezon végső győztese, Denny Hulme mellé Emerson Fittipaldi érkezett, akkoriban minden idők legfiatalabb világbajnoka, aki 1972-ben, 25 évesen hódította el a trófeát. 1973-ban esélyesnek tűnt az ismétlésre, az autó megbízhatósági problémái miatt azonban végül alulmaradt Jackie Stewarttal szemben. Stewart címvédés helyett visszavonult, Fittipaldi pedig úgy döntött, új munkaadóra cseréli a Lotust. A McLarennek volt egy harmadik autója is, amelyet a Marlboro és Texaco helyett a Yardley szponzorált, ugyancsak bajnoki múltú versenyzővel, ám kicsit másfélével: az M23-ban Mike Hailwood ült, kilencszeres motoros világbajnok.
Mai szemmel nehezen elképzelhető, hogy új csapatával Fittipaldi már január 27-én pezsgőt bonthatott az első győzelem örömére, és ennél is hihetetlenebb, hogy nem a Brazil Nagydíj volt az évad nyitó fordulója. Két héttel korábban, az argentin nyár közepén bőgtek fel először a motorok, Denny Hulme pedig nyert. Ekkor még kevesen sejthették, hogy ez volt az új-zélandi utolsó futamgyőzelme, aki a szezon végén abbahagyta a Forma-1-ben versenyzést. Fittipaldi 10. helyen ért célba - nem ilyen kezdésről álmodott.
De pontosan ilyen folytatásról! Egy évvel azután, hogy hazai versenyén nyert a Lotusszal, pole pozíciót szerzett a McLaren-Forddal. Habár a rajtnál Carlos Reutemann (Brabham) és tavalyi csapattársa, Ronnie Peterson (Lotus) is megelőzte, a 16. körben már ő állt az élen. A különös módon 1-es rajtszámmal versenyző svéd Peterson defektet is kapott, Fittipaldi győzelmét így már senki sem fenyegette, legalábbis versenyzőtársai közül. Az időjárás könnyen megkeverhette volna a lapokat, a 40 körösre tervezett versenyt azonban a 32. körben elővigyázatosságból megszakították, és nem indították újra.
A karrierje 10. győzelmét ünneplő Fittipaldi mellé Clay Regazzoni és Jacky Ickx állhatott fel a dobogóra a Ferrari és a Lotus színeiben (bár Regazzoni sötétkék overallt viselt). Az eredménylistán mögöttük következett a másik hazai versenyző, Carlos Pace, akinek a pálya ma már nevét viseli. Ronnie Peterson végül az egy pontot érő hatodik helyen végzett. Fittipaldi csapattársai közül Hailwood pontot szerzett, Denny Hulme azonban a legjobb tíz közé sem fért be.
A mezőnyben szerepelt Niki Lauda, aki első évét teljesítette a Ferrarinál (ő már a harmadik körben kiesett), és James Hunt, Fittipaldi későbbi utódja, ekkor még a Hesketh tagjaként. A páros aligha sejtette, hogy a következő három szezon világbajnoki címeit megnyerik, mindketten pályafutásuk elején jártak. A kétszeres bajnok Graham Hill épp ellenkezőleg, a brit pilóta, aki 1958 óta versenyzett a Forma-1-ben, 1974 után már nem futott több szezont. És meg kell emlékezni Peter Revsonról is, aki utolsó nagydíján vett részt, a következő, dél-afrikai verseny előtti tesztelésen életét vesztette.
Emerson Fittipaldi az évad folyamán még két futamot nyert meg Belgiumban és Kanadában, a szezon végén pedig megszerezte a világbajnoki címet három ponttal Clay Regazzoni előtt - ez lett a McLaren első egyéni bajnoki trófeája.
