DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

Jan Magnussen fia miatt visszavonulhat a versenyzéstől

Az egykori F1-es pilóta, Jan Magnussen elárulta: megfordult a fejében, hogy visszavonul, és idejét csak fia karrierjének egyengetésére fordítja.

Jan Magnussennek az 1990-es években megvolt az esélye az áttörésre, ám sem McLaren-beugróként, sem Stewart-pilótaként nem tudott nagyot alkotni, így 1998-ban elköszönt a Formula-1-től, és azóta a sportautózás világában szerepel - jóval több sikerrel. Fia, Kevin viszont F1-es bemutatkozása küszöbén áll, a 21 éves dán tehetség a McLarentől kapott szerződést. Édesapja biztos benne, hogy az általa elkövetett hibák nem voltak hiábavalóak, hiszen fia tanulhatott belőlük:



"Azt kívántam, bár lett volna még egy esélyem" - mondta az idősebbek Magnussen a Guardiannek. "Kevin viszont a velem történtek miatt tart ott, ahol tart. Igazság szerint nincs sok hasonlóság köztünk. Ő nagyon keményen dolgozik és sokkal összeszedettebb, mint én valaha voltam. Én viszont nem edzettem rendesen, és egyáltalán nem voltam összeszedett."

Jan Magnussen nem lesz ott Melbourne-ben fia F1-es bemutatkozásakor, hiszen ő maga is végigversenyzi a szezont. Néhány versenyre azért el tud menni, de elmondása szerint megfordult a fejében, hogy abbahagyja karrierjét, s csak fiára koncentrál - bár nem menedzserként. "Nyolc-kilenc futamon azért ott leszek, nagyjából minden másodikon."

"Most, hogy Kevin a Formula-1-ben van, sokat gondolkodtam rajta, meddig tarthat még a karrierem. El kell döntenem, inkább a munkámra koncentrálok, vagy inkább Kevinnel leszek. Viszont nem szeretnék a menedzsere lenni. Csak az édesapja, ennyi" - mondta, majd mosolyogva hozzátette: "Korábban Kevint Jan Magnussen fiaként emlegették, most hirtelen én lettem Kevin Magnussen édesapja."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: