Mindösszesen 4 különböző csapat volt képes dobogóra feljutni 1992-ben, 2002-ben, 2011-ben és 2013-ban (az idei év még nincs teljesen lezárva). 1993-ban Prost (és a Williams Renault) került előnybe, aztán 2000-re és 2004-re a Ferrari fölénye volt jellemző, ill. 2010 hozott még kiszámíthatóbb versenyeket, kevesebb meglepetéssel fűszerezve.
1978 és 1989 tartja a rekordot, 10 csapatot is ünnepelhettek a rajongói pezsgőlocsolás közben. Ezek - ebből a szempontból - színesebb világbajnokságok voltak.
1978-ról senki sem gondolta volna ezt előre, de a szárnyas Lotusok fölénye "csak" az első két helyet bérelte ki, mögöttük mindig változatos volt a sorrend. 1989-ben viszont az új szívómotoroknak köszönhetően meglehetősen pályafüggő lett az eredményességi ráta, ennek köszönhető, hogy ilyen sokan jutottak rivaldafénybe.

Nagyon remélem, hogy jövőre a turbómotorok meghozzák számunkra a változatosabb és kiszámíthatatlanabb Forma-1-es évadot, az igazi szurkolói csemegét. Akár azzal is, hogy nem lesznek ilyen sterilen megbízhatóak, ugyanúgy, ahogy azt az első turbókorszakban láthattuk. A turbók igazi "fesztiválja", dominanciája, és fölénye igazából a nyolcvanas évek első felében kezdett kicsúcsosodni.
| ÉVAD | Csapat a pódiumon |
| 1970 | 7 |
| 1971 | 8 |
| 1972 | 8 |
| 1973 | 7 |
| 1974 | 8 |
| 1975 | 9 |
| 1976 | 8 |
| 1977 | 8 |
| 1978 | 10 |
| 1979 | 7 |
| 1980 | 7 |
| 1981 | 9 |
| 1982 | 9 |
| 1983 | 8 |
| 1984 | 8 |
| 1985 | 8 |
| 1986 | 6 |
| 1987 | 6 |
| 1988 | 7 |
| 1989 | 10 |
| 1990 | 7 |
| 1991 | 6 |
| 1992 | 4 |
| 1993 | 5 |
| 1994 | 7 |
| 1995 | 8 |
| 1996 | 6 |
| 1997 | 9 |
| 1998 | 6 |
| 1999 | 7 |
| 2000 | 5 |
| 2001 | 7 |
| 2002 | 4 |
| 2003 | 6 |
| 2004 | 5 |
| 2005 | 7 |
| 2006 | 7 |
| 2007 | 6 |
| 2008 | 9 |
| 2009 | 8 |
| 2010 | 5 |
| 2011 | 4 |
| 2012 | 7 |
| 2013 | 4 |