DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 14. szerda
F1

Maldonado: Jövőm saját kezemben van

Pastor Maldonado elmondta, jövője saját kezében van, mivel számos lehetőség közül választhat a jövő évre.

Maldonado szeretné elhagyni a Williamst, ahol az idei évben csak egy pontot tudott szerezni, miután 2012-ben a csapatnál első győzelmét szerezte. A Lotus megerősítette tárgyal a venezuelai pilótával és a pletykák szerint már alá is írta szerződését. Azonban a Sauber és a Force India is lehetséges célpont lehet. Maldonado elmondta, most már csak rajta múlik, melyik csapatnál vezet a jövő évben.

"A döntés tőlem függ, így több időre van szükségem" - mondta el. "Remélem a szezon vége előtt döntés születik és addig még van néhány hét, majd meglátjuk. Nem tudom biztosan, hogy elhagyom-e a csapatot, vagy itt maradok. A döntés nagyon fontos; ez harmadik szezonom a Formula-1-ben, ezért nagyon fontos pillanat ez számomra. Szeretném a lehető legjobb döntést meghozni. Van néhány lehetőségem és természetesen próbálok nyugodt maradni és tiszta választ adni. Tárgyalok még különböző személyekkel és meghozzuk a legjobb döntést. Az, hogy hol versenyzem, jelenleg csak tőlem függ. Nagy felelősség ez és ezért időre van szükségem, nem akarok hibát elkövetni. Motivált emberekkel lennék elégedett, új éra kezdődik a Formula-1-ben, így fontos lesz erkölcsös, jó munkát végezni a csapatban."




Maldonado a PDVSA olajvállalat pénzével érkezett a Williamshez, mely 30 millió dollár bevételt jelent évenként a csapatnak. Azonban elmondta, a PDVSA egy teljesen független szerződést kötött a csapattal és nincs garancia arra, hogy távozásával a PDVSA is elhagyná a csapatot, habár a pletykák szerint a Lotusszal kötendő szerződése a szponzori pénzektől függ.

"Néhány csapatnak pénzügyi problémái vannak és nem garantálom azt, hogy pénzt viszek valahova, mert nem vagyok fizetős pilóta. Természetesen pályafutásom során komoly szponzorok álltak mögöttem, amely egészen jó és segítség a csapat számára. Ők sokat segítettek a Williamsnek az elmúlt három évben és remélem, ha távozom, ők is követnek, de erre nincs garancia."

A venezuelai pilóta hozzátette több dologtól is függ, melyik csapatot választja.

"Nem könnyű egy pilótának csapatot választani, különösen akkor, amikor minden új lesz a jövő évben. Három éve vagyok itt, így talán előnyös lenne maradni ennél a csapatnál, mert mindenkit ismerek. Egy másik csapatnál nulláról kellene kezdeni. Más tényezők mellett az is meghatározó, hogy ki dolgozik veled és érted. A projektek, a motorok, az emberek és az érzések, ezek nagyon fontosak. A költségvetési tervek is nagyon fontosak és időre van szükségem, mert szeretném magam jól érezni munkaadómnál."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: