Newey nem titkolta, szeretne az Amerika Kupa győztes brit hajós, Ben Ainslie számára hajókat tervezni, azonban Horner bízik benne, hogy a tervezőben még van bizonyítási vágy és hosszú ideig a Red Bullt erősíti majd.
"Először is, Adrian már a McLarennél is közölte, érdeklődik az Amerika Kupa iránt. A jövőben valószínűleg érdekelt is lesz benne. De élvezi amit csinál, szép időszakot él át pályafutásában és élvezi, amit csinál. Nemcsak Adrianról szól ez az egész, a mérnökcsapatról, akik vele dolgoznak és akik támogatják őt, nélkülük ilyen eredményt nem tudtunk volna elérni. Adrian az első, aki ezt mindig felismeri. Azt hiszem, a szerződést nem mindig fontos papírra vetni, hiszen, ha az emberek nem jönnek ki egymással, vagy nem akarnak együtt dolgozni, akkor elválnak útjaik. Adrian nagyon jól érzi magát a Red Bullnál, élvezi a csapattal végzett munkát és a csapat nyilvánvalóan élvezi a munkát Adriannal. Azt hiszem, hogy még hosszú ideig közösen dolgozhatunk. Motivációja még mindig magas, nagyon versenyképes és relatíve fiatal. Messze van még a visszavonulástól és azt hiszem, nehezebben találna olyan kihívást, amely olyan munkára ösztönözné, mint amit a Formula-1-ben végez."

Horner elmondta, Newey megbecsült tagja a csapatnak és komoly szerepe volt az elmúlt négy év sikerében.
"Megbecsült tagja a csapatnak és a technikai csapat bizonyos szempontból köré épült. Egészen különleges a feladata és dinoszaurusznak tekinthetjük, mivel egy tervezőasztalon még mindig ceruzával rajzol. Talán ez az egyetlen tervezőasztal, ami a Formula-1-ben megmaradt. Kölcsönösen egymásra vannak utalva a tervezőmérnökökkel és az aerodinamikai részleggel, ez a siker valódi kulcsa."