DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
F1

Levezető kör - Szingapúri Nagydíj

Domináns Vettel, balszerencsés Webber, dühös Hülkenberg. A monzai időmérő után együtt nyilatkozó három versenyző a szingapúri Levezető kör főszereplője.

Ha felejthetetlen futamot nem is láthattunk a hétvégén, egy dologról mindenképpen emlékezetes maradhat a hatodik Szingapúri Nagydíj: Sebastian Vettel olyan brutális erődemonstrációt tartott a hétvégén, amit alighanem sokáig nem felejtünk el. És nem csak mi, de a riválisok sem fogják, ez a teljesítmény hosszú időre a Red Bull pilótájának kezébe adhatja a lélektani előnyt. Az üzenet valahogy így hangzik: srácok, annyival verlek meg titeket, amennyivel akarlak.



Amikor az időmérőn Vettel úgy döntött, hogy nem jön ki az utolsó körre, s körömrágva nézte végig, ahogy Rosberg és Grosjean is megközelítik legjobb köridejét, azt találgathattuk, nem túl nagy kockázat-e ez a némettől. Visszatekintve semmi mást nem kockáztatott, mint egy pole pozíciót a statisztikáiban, ezzel a tempóval ugyanis a második (harmadik) rajtkockából is simán meglett volna a győzelem. Ahogy az sem számított volna, ha Rosberg nem szabja el az első kanyar féktávját, s be tud fordulni a Red Bull előtt. Ezen a hétvégén semmi nem állíthatta meg Vettelt, legfeljebb egy műszaki hiba, de ez nem őt, hanem csapattársát érte utol.

Az összeesküvés-elméletek kedvelőit el kell keserítenünk: nem állíthatjuk, hogy Webbert több műszaki hiba éri, mint Vettelt. Egészen pontosan a 2009-es Szingapúri Nagydíj óta negyedik alkalommal kellett versenyt ilyen okból feladnia, ráadásul ebből az egyik egy rosszul rögzített kerék volt, azaz nem az autó, hanem a szerelő hibája. S hogy ez idő alatt Vettellel hányszor történt ilyesmi? Hatszor...

Ettől függetlenül persze nagy kár Webber kieséséért, aki nagyon erős versenyt futott, és mindent kihozott az egyes pillanatokban elhibázottnak tűnő alternatív taktikából, azaz hogy nem állt ki kerékcserére a safety car-periódus során. Ennél is nagyobb kár a büntetésért, amelyet a versenyt követő taxizás miatt kapott. Hasonlóan bosszús lehetett Nico Hülkenberg, akit egy esetleges áthajtásos büntetést elkerülendő parancsolt vissza csapata Pérez mögé.

Nem véletlen kötöttem össze a két esetet, a lényeg mindkét esetben ugyanaz. Habár a szabály betűjének mindkét pilóta kapcsán megfelelt az intézkedés, az általuk hordozott üzenet semmiképp sem tekinthető pozitívnak. Hülkenberg nem előnyszerzés céljából hajtott le a pályáról, a Pérezzel történt koccanás, és minden bizonnyal a komolyabb ütközés elkerülésének szándéka terelte le a bukótérbe. Tény, hogy előnyt szerzett vele, de a szándéka nem ez volt, és az eset meg sem történt volna, ha nem ér össze a két autó. Remek csata volt, Pérez jól helyezkedett, Hülkenberg nagyot mentett, az ilyen manővereket el kellene engedni. Vagy már csak DRS-sel szabad előzni? (Szerencsére Kimi Raikkönen megmutatta, hogy azért nélküle is lehet...)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: