2012-ben a Williams úgy tűnt, hogy egy nehéz évet követően ismét az élmezőny része lehet, hiszen Maldonado a Spanyol Nagydíjon 8 év után szerzett ismét futamgyőzelmet a csapatnak. Az idei szezonban azonban a Williams ismételten visszaért a középmezőny végére, így Maldonado csak a 10. futamon, a Magyar Nagydíjon tudott először pontot szerezni a csapatnak. A Williamsnél azonban ismételten nagy változások várhatóak, hiszen a Benetton és a Renault istállóknál világbajnoki címeket szerzett Pat Symonds személyében új technikai igazgató érkezik a csapathoz, míg jövőre a Williams a Renault motorjairól a Mercedes erőforrásaira vált.
"Igen, úgy gondolom, hogy szükségünk van némi változtatásra" - nyilatkozta Maldonado. "A mód, ahogyan dolgoztunk, ahogy próbáltuk javítani a teljesítményünket, nem volt a legjobb, ezért minden változtatás biztosan a jó irányba terel bennünket, és örömmel üdvözlendő."

Maldonadóval a csapattársa, a finn újonc Valtteri Bottas is egyetért, hogy bizony a Williamsnek szüksége van "néhány új ötletre és opcióra". Maldonado szerint pedig bátran kockáztathatnak, hiszen jelen helyzetükben nincs mit veszíteniük. "Gyakorlatilag lehetetlen a számunkra, hogy rosszabbak legyünk, mit az idei szezonban" - nyilatkozta Maldonado a brazil Totalrace-nek. "Bármilyen változás hasznos. Nem tudjuk, hogy ez meg fogja-e oldani a problémáinkat. Amit én tudok az csak az, hogy keményen kell dolgoznunk, de az, amit eddig csináltunk, nem működött, ezért változtatnunk kellett valamit."
Ugyanakkor azt senki sem gondolja, hogy korábban a McLarennél dolgozó Coughlan lett volna problémák egyetlen oka. "Nem beszélhetünk egy emberről, hisz 500-an dolgoznak nálunk, köztük én is. De nem a megfelelő módon végeztük a munkánkat és ezért nem jöttek az eredmények" - nyilatkozta Maldonado, aki szerint nem igazán értik a csapatnál, hogy a tél folyamán miért is esett vissza ennyire a teljesítményük. "Nem tudjuk, hogy miért történt, és ez az egyik legnagyobb problémánk."
Maldonado: Minden változás jót tesz a Williamsnek
https://formula.hu/f1/2013/08/06/maldonado-minden-valtozas-jot-tesz-a-williamsnek 2013-08-06 09:43:00 2013-08-06 09:43:00
Pastor Maldonado szerint az idei szezonban szenvedő Williams istállónak minden változás csak a javára van, így örömmel üdvözli a technikai igazgatójuk, Mike Coughlan helyére érkező Pat Symondst a csapatnál.