DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Chilton elégedetlen a szombati tempójával

Max Chilton elmondása szerint a 2013-as szezon második felében az a legfontosabb célja, hogy javítani tudjon időmérős teljesítményén.

A Marussia újonca egy szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtott az idei évben, hiszen karrierje első tíz Formula-1-es versenyén egyaránt célba tudott érni. A szombati eredmények viszont korántsem ilyen fényesek, hiszen a brit versenyző egyetlen alkalommal sem tudta magát csapattársa, Jules Bianchi elé kvalifikálni. A Sporting Life kérdésére Chilton beismerte, hogy bosszantja időmérős sikertelensége, így ezen a téren van még hová fejlődnie:

"Kissé frusztrált vagyok, mivel az időmérő mindig az erősségem volt. Ha visszatekintek a Formula-3-ban és a GP2-ben töltött időmre, tudom, hogy gyors versenyző vagyok. A kvalifikációval kapcsolatban mindig volt önbizalmam. A Formula-1-ben sokkal nagyobbak a különbségek az időmérőn, mint kellene, ami több okra vezethető vissza. Nem mindig elég megnézni a köridőket, olykor azt is tudnod kell, mi zajlik a háttérben."



"A szimulátorokban mindig nagyon szoros a helyzet, mivel rengeteg más dolgot félre tudunk tenni. Ez nem kifogás, bizonyosan vannak dolgok, amin tudok javítani, így meg fogok próbálni sikeresnek lenni ezekben. Tudom, hogy elkövettem néhány hibát, ezen a téren akarok fejlődni az év második felében, mivel a versenytempómmal határozottan elégedett vagyok."

Chilton a szezon eddigi tíz kvalfikációján mindössze kétszer nem az utolsó két hely valamelyikén zárt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: