A pletykák szerint bár Kimi Raikkönen jelenleg a ponttáblázat 2. helyén áll, a csapat gyakorlatilag befejezte a 2013-as autó fejlesztését, amit a német Auto Motor und Sportnak a Lotus mérnöke Alan Permane is elismert.
"Nem sok mindet tervezünk már 2013-ra. Amit terveztünk, azt már kifejlesztettük és a megfelelő nagydíjakon használni is fogjuk" - nyilatkozta Permane.

A Lotus a hírek szerint Kimi Raikkönen fizetését sem mindig tudja időben utalni, a csapat számára pedig komoly érvágás lenne a 2007-es finn bajnok elvesztése, amire pedig komoly esély van, hiszen a hírek szerint a Red Bull után a Ferrari is ajánlatott tett már neki. További rossz hír a Lotus számára, hogy a Genii által bejelentett új partnerrel, a csapat részvényeinek a 65%-át felvásárló Infinity Racinggel a hírek szerint még mindig nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. "Ãtszervezzük a cégünk pénzügyi folyamatait. Egy nagy pénzügyi befektetést várunk, amely a csapatunk jövőbeni terveinek részét képezi" - nyilatkozta optimistán a csapat vezetője, Eric Boullier a finn MTV3-nak. "Lehet benne némi késés, de napokon belül megoldjuk a helyzetet. De ez is a megbeszélésék része, Kiminek pedig minden szükséges választ megadunk."
Boullier szerint a csapat jelenlegi pénzügyi kérdési nem vezethetnek Raikkönenn távozásához. "Nem vagyunk messze a Kimivel kötendő szerződéstől. A csomag, ami a Lotus jövőjét biztosítja, nagyon lassan áll ugyan össze, de meglesz. Kimi minden szükséges információt megkap és néhány héten belül dönthet."
A Lotus komoly pénzügyi gondban van?
https://formula.hu/f1/2013/08/06/a-lotus-komoly-penzugyi-gondban-van- 2013-08-06 10:21:00 2013-08-06 10:21:00
A német motorsport-total.com értesülései szerint a Lotus, bár az idei szezonban a világbajnoki címért harcol, a színfalak mögött a túlélésért küzdve hatalmas, 120 millió eurós adósság alatt rogyadozik.