
A 36 éves ausztrál pilóta szerint ennek a jelentős visszaesésnek az oka, hogy a csapatok az utóbbi időben a pilóták kiválasztásánál nem a tehetséget, hanem az áltattuk elérhető pénzügyi előnyöket tartják elsősorban szem előtt. Webber szerit mindenek a következménye pedig az, hogy a 2013-as mezőny gyengébb, mint a 11 évvel ezelőtti 2002-es rajtrács.
"Amikor a Minardival a rajtrácsra kerültem olyan pilóták voltak ott, mint Eddie Irvine, vagy Mika Salo, akik dobogón álltak már korábban" - nyilatkozta Webber. "A mezőny tele volt olyan pilótával, akik futamot nyertek a Formula-3000-ben, sok lenyűgöző győzelmet szerezve. Most is van sok tehetséges pilóta, de sok olyan is van, aki nem üti meg a mércét. És ez nagyon szomorú állapot. Ott van Robin Frijns például, aki egy rendkívüli fiatal tehetség, de nincs pénze."

Webber sok fiatal pilóta karrierjét segítette már, így például az IndyCar élmenője Will Power is sokat köszönhet neki, most pedig Mitch Evans karrierjét egyengeti, de Webber szerint a 19 éves pilóta még messze van az F1-től és nem lenne jó, ha túl korán kellene megbirkóznia a száguldó cirkusz nehézségeivel. Pedig Evans tavaly megnyerte a GP3-as bajnokságot, és már az első GP2-es szezonjában is négy dobogós eredmény áll már a neve mellett. Webber szerint így például a jövőre érkező 17 éves Szergej Szirotkin már biztonsági kockázatot is jelenthet. "Talán a biztonság szempontjából aggasztó, de majd meglátjuk. Te lehet, hogy tudod vezetni az autót, de úgy gondolom, hogy ez még nem elég ahhoz, hogy el is indulj az F1-ben. Az én munkám az, hogy elvezessem Evanst az F1-ig, hogy ott megmutathassa, hogy mit is tud, de nincs túl sok teszt lehetőség jelenleg, de majd meglátjuk, hogy mit tudunk tenni. És majd azt is meglátjuk, hogy ő egy Szirotkin egy Kimi, vagy egy Sebastian e."
A 2002-es és a 2013-as Ausztrál Nagydíj rajtrácsa:
2002
1. Rubens Barrichello
2. Michael Schumacher
3. Ralf Schumacher
4. David Coulthard
5. Kimi Raikkönen
6. Juan Pablo Montoya
7. Jarno Trulli
8. Giancarlo Fisichella
9. Felipe Massa
10. Nick Heidfeld
11. Jenson Button
12. Olivier Panis
13. Jacques Villeneuve
14. Mika Salo
15. Heinz-Harald Frentzen
16. Allan McNish
17. Enrique Bernoldi
18. Mark Webber
19. Eddie Irvine
20. Pedro de la Rosa
21. Alex Yoong
22. Takuma Sato
2013
1. Sebastian Vettel
2. Mark Webber
3. Lewis Hamilton
4. Felipe Massa
5. Fernando Alonso
6. Nico Rosberg
7. Kimi Raikkönen
8. Romain Grosjean
9. Paul di Resta
10. Jenson Button
11. Nico Hulkenberg
12. Adrian Sutil
13. Jean-Eric Vergne
14. Daniel Ricciardo
15. Sergio Perez
16. Valtteri Bottas
17. Pastor Maldonado
18. Esteban Gutierrez
19. Jules Bianchi
20. Max Chilton
21. Giedo van der Garde
22. Charles Pic