DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

Di Resta nem engedné elúszni a szezont

A Force India skót versenyzője a pazar szezonkezdést követő visszaesés után abban bízik, hogy a nyári szünet után új lendületet kaphat a csapat.

A Force India szezonjának első fele korántsem az elvárt eredménnyel ért véget, hiszen remek kezdés után a csapat teljesítménye visszaesett, s előnye már csak két pont a McLarennel szemben az utolsó két futam nullázását követően. Paul di Resta a Press Associationnek úgy nyilatkozott, hogy a csapatnak kemény munkára van szüksége, hogy a nyári szünet után Spában erősebb teljesítményt tudjon nyújtani.

"A verseny végén osztják a pontokat, de ezen a futamon sehogy sem tudtunk azokkal az emberekkel harcolni, akikkel kellett volna" - mondta di Resta a magyar versenyt követően. "Kis pihenésre van szükségünk, de össze is kell szednünk magunkat, mivel az elmúlt pár hétvégén elmulasztottunk pár lehetőséget, s többen lehagytak minket."



"Van tennivalónk, de hiszek benne, hogy a csapat minden tagja keményen fog dolgozni, amikor visszatérünk, mivel látható, hogy bőven megtérül, ha ez a csapat együttműködik. Az autót abba a tartományba kell hoznunk, ahol működik. Magyarországon nagyon pengeélen táncoltunk, nehéz volt vezetni. Vannak ilyen hétvégék. Talán a pályák nem feküdtek nekünk, de nem emelhetjük ki csak ezt. Átcsoportosításra és megfelelő elemzésre van szükségünk, majd jön a következő nagydíj, amikor remélem, tiszta lappal indulunk, ahogy az év elején, amikor úgy tűnt, magasan az elvárások felett teljesítünk."

Di Resta hozzátette, hogy a csapat számára fontos, hogy a befektetett kemény munka ne vesszen kárba: "Nem akarom engedni, hogy elússzon ez a bajnokság. Remekül kezdtünk, és semmi nem indokolja, hogy ne tudnánk visszaszerezni ezt a formát."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: