Annak ellenére, hogy csak a 13. rajtpozíciót szerezte meg, Jenson Button a hetedik lett, míg Sergio Perez a kilencedik helyen ért célba a Hungaroringen és a wokingi csapat két pontra megközelítette a konstruktőri bajnokságban a Force Indiát.
A versenyen mutatott bíztató forma sokak szerint annak köszönhető, hogy a McLaren volt az egyik olyan csapat, amely számára előnyös volt az átalakított abroncs. A csapat sportigazgatója, Sam Michael szerint nem ez a helyzet és elmondta, úgy érzi a csapatokat nem túlságosan befolyásolta a gumik megváltoztatása.
"Úgy gondolom, ez nagyjából közömbös. Ha körbenézünk a rajtrácson, akkor nem hiszem, hogy a gumik megváltoztatása nagy különbséget eredményezett volna. Még hosszú az út. Még előbbre kell kerülni, de a hetedik és kilencedik hely jó összehasonlítási alap azzal, ahol a szezon korábbi szakaszában álltunk, de győznünk kell."

Miközben Button beismerte a hungaroringi hétvége után, hogy Spában már akár dobogós helyezést is elérhetnek, Michael ennél óvatosabb.
"Sokkal tartózkodóbb vagyok. Majd meglátjuk, hol leszünk. Még nem értük el ezt a szintet, volt néhány pozitív jelzés a magyar teljesítményben, de ezeket a jelzéseket a következő versenyeken munkában is meg kell valósítani."