Montezemolo azt követően utasította rendre pilótáját, hogy Alonso a Magyar Nagydíjat követően negatív megjegyzéseket tett a Ferrarira. Mivel szavaiban a csapategység jelentőségét hangsúlyozta, ezzel alapot adott a pletykáknak, hogy a Ferrarit belső krízis fenyegeti.
A csapat egyik szóvivője igyekezett eloszlatni ezt a lehetőséget, mint elmondta, Montezemolo és Alonso célja közös: a lehető legjobb második féléves teljesítmény elérése.

"Di Montezemolo támogatja a legjobban a versenyzőnk által említett célt: az autó versenyképességének lehető leggyorsabb növelését. Teljességgel megérti Fernando frusztrációját a szezon legnagyobb kihívást jelentő versenyét követően. Ő a legnagyobb támogatója, teljességgel bízik benne. Szavait pozitív ösztönzésként kell tekinteni, egy lökést jelentettek a csapat motivációját tekintve, hogy együtt küzdjünk a közös célokért."