Hamilton a Magyar Nagydíjon megszerezte az első győzelmét a szezonban, amivel a ponttáblázaton is 48 pontra csökkentette a hátrányát a bajnokságot vezető Sebastian Vettellel szemben. Hamilton szerint pedig ezt követően egyértelmű, hogy ő is esélyes a bajnoki címre, mert végre 2008 után ismét egy olyan autója van, amellyel harcba is szállhat a világbajnoki koronáért.
"2008 óta nem volt olyan autóm, amivel igazán versenyben lehettem volna" - nyilatkozta Hamilton az Independentnek. "A Mercedes különbözik azoktól az autóktól, amiket eddig vezettem, és az egyik legjobb közülük. A 2008-as McLaren nagyon jó volt, de azt tudom mondani, hogy a Mercedes még annál is jobb."

2008-ban Hamilton 18 futamon 7 pole pozíciót és 5 futamgyőzelmet szerzett, és bár a futamgyőzelmek területén még messze van (1 győzelem) a 2008-as szezontól a négy idei pole pozíciója valóban azt mutatja, hogy ismételten egy rendkívül gyors versenyautó van az angol bajnok kezében. Tavaly, amikor a bajnokságban egyre inkább kezdett lemaradni az akkor még a McLarennél versenyző Hamilton, az apja Anthony azt mondta, hogy még nincs vessze minden, mert Lewis az összes hátralévő futamot képes megnyeri. "Tavaly nem éreztem azt, hogy olyan autóm van, ami 10 futamot tudna nyerni" - nyilatkozta Hamilton. "Idén úgy érzem, hogy olyan autóm van, amivel meg tudok 10 futamot nyerni. Az abroncsok nagy szerepet játszanak ebben, de én teljesen hiszek ebben az autóban. És ez félelmetes érzés. Úgy érzem, hogy ott vagyunk, ahol a Red Bullok és a Lotusok. Azt hiszem, hogy a tempónk nagyon hasonló, és ha az időmérő tempónkat meg tudjuk tartani az élre kvalifikálva magunkat, és az abroncsok is működnek a futamokon, akkor harcolhatunk majd velük. Az elkövetkező pályák illeni fognak hozzám. Igazán alig várom a szezon második felét."