Grosjean tavaly nagyon sok balhéban benne volt, és a Magyar Nagydíjon is kapott egy bokszutca áthajtásos büntetést a Felipe Massa ellen bemutatott előzéséért, míg Jenson Buttonnal szemben végrehajtott előzését egy futam utáni 20 másodperces időbüntetéssel jutalmazták a versenybírók. Boullier szerint azonban Grosjean nem csak gyorsan, de egész hétvégén hibamentesen versenyzett.
"Nem aggódom, hogy őszinte legyek én másképpen látom" - nyilatkozta Boullier az Autosportnak. "Tudom, hogy Romain a célkeresztben volt tavaly, és azt is láthattuk, hogy a Sebastian Vettel elleni manőverre a rajtnál a határon volt. Grosjean egyértelműen mellette volt, de azon a helyen nem lehet előzést várni. Ezért talán nem folt sportszerű majdnem kereket akasztani vele. De semmi rosszat sem láttam Romaintől. Egy újabb briliáns hétvégéje volt, és én örülök ennek. Zsinórban kettő, ami egyértelműen azt jelenti, hogy tudja, hogy mit is kell csinálni. Romain már gyors, most pedig az eredményeket is szállítani tudja, erre építve pedig egyre erősebb és erősebb lesz."