DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

Már Indiában is a jövő évi verseny elmaradásáról beszélnek

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lesz futam Indiában 2014-ben, miután Bernie Ecclestone-t követően az indiai motorsport szövetség vezetője is erről a lehetőségről beszélt.

Bernie Ecclestone vasárnap egyértelmű utalást tett arra, hogy India könnyen kimaradhat a 2014-es versenynaptárból. "Hogy lesz-e India jövőre? Valószínűleg nem" - mondta a Reuters hírügynökségnek a Hungaroringen. Amikor arról kérdezték, milyen okai lehetnek a verseny elmaradásának, szűkszavúan annyit mondott, hogy politikai.



A verseny promótere, a Jaypee Sports a hírek szerint a 2014-es naptárból törölné a versenyt, de úgy, hogy az 2015-ben visszatérjen, s egy évvel, 2016-ig meghosszabbítják a pálya szerződését. Erről tanúskodnak a korábbi Formula 1-es versenyző, Karun Chandhok édesapjának szavai is; Vicky Chandhok, az indiai motorsportszövetség első embereként a következőket mondta:

"A Jaypee Grouppal és Bernie-vel is szorosan együttműködök. Úgy tűnik, próbálnak egy mindenkinek megfelelő dátumot találni a 2015-ös év legelején. Ezt figyelembe véve 2014-nek nem lenne értelme, senki sem tud megfizetni egy kései 2014-es időpontot, s ezt követően 2015 elején is tartani egy versenyt. Azt hiszem, azon igyekeznek, hogy megoldást találjanak arra, hogy 2015 elején legyen egy futam, majd 2016-ban is 2014 helyett."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: