Kilenc futammal a 2013-as szezon vége előtt 172 pontjával Vettel vezeti a bajnoki ponttáblázatot, a 134 pontos Kimi Raikkönen és a 133 pontos Fernando Alonso előtt, míg Vetteltől 48 pontos hátrányba a 4. helyen Lewis Hamilton áll.
"Vettel az abszolút favorit" - nyilatkozta Lauda a német RTL-nek. "Kétség sem férhet hozzá. De azt tudom mondani, hogy Spa és Monza illeni fog hozzánk."
A Mercedes eddig 10 futamon 7 pole pozíciót szerzett a Magyar Nagydíjon pedig Hamiltonnak a futamon sem voltak problémái a Pirelli abroncsok megfelelő használatával. A Mercedes csapat vezetője, Ross Brawn szerint ráadásul ők komolyan fogják venni a két gyors pályát, ahol újabb fejlesztések fognak majd érkezni az autóra. "Azt követően pedig majd eldöntjük, hogy milyen prioritásaink is lesznek a szezon hátralévő részével kapcsolatban" - nyilatkozta Brawn a német Auto Motor und Sortnak.

A nagy ellenfél, a Red Bull csapat vezetője, Christian Horner is úgy véli a Magyar Nagydíjat követően, hogy bizony Hamilton is beszállt a bajnoki küzdelembe, mindenesetre maga a 2008-as bajnok is optimista. "Te sohasem tudhatod, hogy az abroncsok hogyan is fognak máshol viselkedni, de ha itt működtek, akkor mindenhol működniük kell. É legalábbis remélem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor az abroncsok működtek a számunkra" - nyilatkozta Hamilton a futamot követően.
Hamilton ugyanakkor azt is elismerte, hogy bizony a magánéleti problémái miatt nincs könnyű helyzetben jelenleg. "Ez volt a legnehezebb néhány hónap az életemben" - nyilatkozta Hamilton a Skynak a barátnőjével való szakításra utalva. Lauda közben azzal viccelődött a Bildnek, hogy amíg Hamilton "úgy tud vezetni, mint ahogyan azt Magyarországon tette, akkor sokáig lehet szívfájdalommal élni!"
Lauda: Még Vettel a favorit
https://formula.hu/f1/2013/07/30/lauda-meg-vettel-a-favorit 2013-07-30 07:00:00 2013-07-30 07:00:00
A Mercedes elnöke, a háromszoros osztrák világbajnok, Niki Lauda szerint bár a Magyar Nagydíjon aratott győzelmével, Lewis Hamilton is beszállt a bajnoki küzdelembe, de még mindig Sebastian Vettel és a Red Bull a favorit.