2008 világbajnoka első mercedeses győzelmét érte el, amelyre nagy szüksége volt, hiszen Nicole Scherzingerrel való szakítását követően nagy nehéz időszakot élt át. Hamilton a verseny előtt Shakespeare-től kívánt erőt meríteni, elmondása szerint Malvolio szavait ismételgette a "Vízkereszt, vagy amit akartok" című komédiából:
"Egyesek nagynak születnek, mások maguknak szerzik a nagyságot, s vannak, akikre ráerőltetik azt."
Vasárnap Hamilton egy újabb lépést tett a nagyság felé, hiszen karrierje egyik legnagyobb győzelmét szerezte. A brit versenyző a következőket mondta a diadal hatásáról: "Kétségtelen, hogy rendbe hoz, biztosan a fellegekben járok most pár napig. Egy természetes lökést kapsz ilyenkor, egy darab sebtapaszt, ami pár napig betakar."

Hamilton nagy örül, hogy a nyári szünet előtti utolsó versenyen győzni tudott: "Nincs is jobb érzés annál egy csapat számára, mint amikor győzelemmel mehet a szünetre. Eléggé szerencsés voltam, hogy ez a McLarennel is sikerült. Mindig egy nagyszerű lökést adott a csapatnak, hogy nyugodtan indulhat neki ennek az időszaknak, tudván, hogy nyertünk. Szóval úgy érzem, a mostani csapatommal is így lesz, s ez lesz számukra az első ilyen szünet. Hatalmas erőt ad ez most nekünk, és így talán jobb esélyünk van az előrelépésre a következő versenyeken."
Annak ellenére, hogy még mindig igen komoly hátrányban van Vettellel szemben, Hamilton igyekszik bizakodó lenni: "Edzeni fogok a nyári szünet alatt. Ãltalában nem edzek túl sokat a szünetben, talán csak egy kicsit, de leginkább csak élvezem és pihenek. Most viszont intenzíven nekikezdek, leszegett fejjel folytatom azt, amit a múlt héten csináltam, és remélhetőleg a szezon második felében erősebbként térek vissza. Nagyon várom a szezon második felét, mely rendszerint a kedvenc részem!"