A német Welt megszellőztette, hogy a Saubert megmentő orosz szerződés összeomlik abban az esetben, ha a 17 esztendős Szergej Szirotkin nem juthat versenyzőüléshez a következő évben, s a komoly anyagi segítség csak akkor érkezhet meg a csapathoz, ha Szirotkin megszerzi az FIA szuperlicenszét - míg ez nem következik be, csak tízmillió euro érkezik, mely csupán a legégetőbb tartozások kiegyenlítésére elegendő.
A hírek szerint a Ferrari újabb ultimátumot adott a csapatnak: ha az olasz motorokért cserébe fennálló 19 millió eurónyi tartozásból a Sauber nem fizet meg a jövő héten legalább kilencmilliót, a svájci csapat erőforrások nélkül maradhat a nyári szünetet követő Belga Nagydíjra. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy sajtóhírek szerint a Ferrari mérnökei egyáltalán nincsenek kibékülve az oroszokkal, mivel attól tartanak, hogy így kormányközeli cégek juthatnak titkos technológiai információkhoz.

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn a Magyar Nagydíj helyszínén több mint negyed órán át beszélt a sajtó képviselőinek a helyzetről, de egyáltalán nem sikerült lecsillapítania a problémákról szóló hangokat. Az egyik résztvevő újságíró szerint Kaltenborn "úgy hangzott, mint egy politikus. Sokat beszélt, de mit is mondott?"
A több mint egy évtizede a csapatnál dolgozó hölgy igyekezett a távozásáról szóló pletykákat is cáfolni: "Mint látják, itt vagyok. Még csak a dolgok kezdetén járunk, nem gondolunk arra, mi lesz, ha valami balul sül el. Ez puszta spekuláció lenne. Emellett soha senki nem mondta, hogy minden egyetlen versenyzőn múlik. Igaz, hogy nem kommunikáltunk mindent, amit el akartunk mondani, de ez nem jelenti azt, hogy önöknek egyből következtetéseket kellene levonniuk. A korábbi partneri szerződéseinkből, így például a Petronas-kapcsolatból tudjuk, mennyi részletet kell tisztázni."

A 17 éves Szirotkinnal kapcsolatban jelenleg is számos pletykát lehet hallani, többek közt azt is, hogy a Sauber abban reménykedik, hogy a szuperlicenszhez szükséges kötelező kilométereket egy régi Ferrari volánja mögött teljesítheti az orosz versenyző. Egy másik híresztelés szerint Szirotkin (és az oroszok) érkezése a mexikói kapcsolat, így Gutiérrez F1-es karrierjének végét is jelentheti. Kaltenborn erről szűkszavúan nyilatkozott: "Az egyik dolognak semmi köze a másikhoz."