DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

Megszerezte első pontját a Williams

A Magyar Nagydíjon a 10. helyen célba érkező Pastor Maldonadónak köszönhetően megszerezte idei első világbajnoki pontját a Williams istálló. Míg a csapat másik pilótája, Valtteri Bottas a 42. körben hidraulika hiba miatt kiesett a versenyből.

Xevi Pujolar, vezető versenymérnök: "Mi tudtuk, hogy kihívás lesz a mai magas hőmérséklet, de ragaszkodtunk a három kiállásos stratégiánkhoz, ami jól működött a számunkra. Pastor nagyszerű rajtot vett, aminek eredményeképpen harcba került a pontszerző helyekért. Úgy tűnt, hogy a végén Sergio Perez már túl messze van, de Nico Rosberg kiesésével Pastor fontos pontot szerzett a számunkra. Valtteri is jól vezetett, de sajnos hidraulika problémája lett, ami miatt meg kellett állnia a pályán. Az első pontunk nagy motiváció, hogy a nyári szünetet követően még erősebben térjünk vissza a hátralévő futamokra."

Pastor Maldonado: "Igazán jó volt a rajtom a 15. helyről és néhány előzési manővert is végrehajtottam a futamon, amin végig a határon mentem, ami különösen örömteli, mert ezen a pályán nagyon nehéz előzni. Az autó kiegyensúlyozottnak érződött, bár talán a második és a harmadik etapban már nem volt olyan gyors, de nagyon kiegyensúlyozott volt. Igazán nagyon pontot akartam szerezni, és sokkal erősebbek lehetünk a szezon második felében."

Valtteri Bottas: "Nagy kár, hogy ez volt az első kiesésem a szezonban, mert a célom, hogy minden futamot befejezzek, de ma semmit sem tudtam tenni. Ki kell majd vizsgálnunk, hogy mi történt, de úgy tűnik, hogy a hidraulikával volt baj, mert előbb a kormány szervóm ment el, majd a hajtás. Nem ez volt a legjobb futamom, de általánosságban úgy érzem, hogy mindig javulok és nagy várakozásokkal tekintek a szezon második felére. Szeretnék gratulálni Pastornak és a csapatnak, hogy megszerezték az első pontunkat, most keményebben kell majd dolgoznunk, és erre építenünk, amikor visszatérünk a nyári szünetet követően."

Laurent Debout, Renault Sport F1: "Ezen a hétvégén mindenhol versenyképesebbek voltunk, így nagyon örülünk, hogy megszerezhettük az első pontunkat. Pastor nagy versenyt futott és a 10. helyen ért célba, míg Valtteri hidraulika probléma miatt kiesett. Folytatjuk majd a munkát, hogy újabb jelentős előrelépést tehessünk, és újabb pontokat szerezzünk a következő futamokon."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: