"Én mondtam neki, de ő csak nevetett! - nyilatkozta Vettel a futamot követően. "A pillanat hevében nagyon szoros volt ott, majdnem elvesztettem az autót, de ilyen a verseny.
Raikkönen ugyanakkor nem tulajdonított nagy jelentőséget az incidensnek. "Tudtam, hogy az abroncsaim rendben vannak és jó vagyok az utolsó szektorban, ezért egészen biztos voltam benne, hogy nem lesz esélye az első kanyarban előzni" - nyilatkozta Raikkönen. "A 2-es kanyar azonban már trükkösebb volt számomra az egész futam alatt. Egyszer már megpróbálta ott, a második alkalommal pedig jobbra húzódtam és védekeztem. Kicsit szoros volt, de mögöttem tartottam."

Vettel szerint a fő problémája az volt, hogy egyszerűen nem tudta elégé megközelíteni a Lotust az egyenesekben. "Szoros volt Kimivel. A végén gyors voltam az utolsó két kanyarban, de nem tudtam követni az egyenesben. Megtettem, amit tudtam, de azért biztosan több mindent tehettem volna ma."