"Némi kétség merült fel, talán teljesen légből kapott, Giedo van der Garde ülésével kapcsolatban. Heikki Kovalainen nevét lehetett hallani. Emellett azon tűnődik az ember, vajon Alexander Rossinak lesz lehetősége az Egyesült Ãllamok Nagydíján szerepelni? El tudná mondani, mi a helyzet most a csapat versenyzőivel?" - hangzott el a kérdés a csapatvezetők sajtótájékoztatóján.
Cyril Abiteboul, a Caterham csapatvezetője így felelt: "Most először válaszolok erre a kérdésre. Úgy vélem, a helyzet meglehetősen egyértelmű. Amellett, hogy két fiatal pilóta vezeti az autókat, és van egy tapasztaltabb tartalékversenyzőnk, a struktúránk egész világos szerintem. Ahogy mondtam, az igaz, hogy a két pilótánk fiatal, az egyik egy kevéssel tapasztaltabb a másiknál. Egyiküknek némi nehézségei vannak a gumikkal - nyilvánvalóan Giedónak -, és látnunk kell majd, hogy a gumikkal kapcsolatos változtatás hogyan befolyásolja a hétvégi teljesítményét, és hogyan hatnak rá az autóra érkező fejlesztések. De épp úgy mint mindenki más, ő is kihívásokkal szembesül, épp úgy, ahogy én is nap mint nap a részvényesek irányából."

"Szóval, mint mindenki másnak, neki is teljesítenie kell, de nincs rajta különösebb nyomás, nem több, mint a rajtrács bármely másik versenyzőjén" - zárta szavait Abiteboul, melyekkel megpróbálta a van der Garde távozásáról szóló pletykákat eloszlatni.
A Marussia vezetőjét, John Booth-t arról kérdezték, befolyásolja-e Jules Bianchi jövőjét a Ferrarival kötött motorszerződés. "Jules a Ferrari kötelékébe tartozó fiatal versenyző, de a két dolognak nincs köze egymáshoz. Az erőforrásokról szóló szerződés egyáltalán nincs hatással Jules jövőjére."

Booth emellett arról is beszélt, hogy a Ferrari-megállapodás milyen viszonyban van a csapat McLarennel való együttműködésével: "Ez két teljesen különböző szerződés. A Ferrari-szerződés csakis az erőforrásokról szól, míg másik partnerünkkel, a McLarennel való egyezségünk egészen más területeket fed le."