DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

Button győzelemre számít Spában

Jenson Button úgy gondolja, a McLaren még futamot nyerhet az idei évben és véleménye szerint a Belga Nagydíjon van erre a legjobb esélye.

A McLaren az idei évben eddig nagyon rosszul szerepel, legjobb eredményüket Kínában érték el, amikor ötödikek lettek. Azonban miután a Német Nagydíjon a javulás jeleit mutatták, Button úgy gondolja, az MP4-28-ban megvan a lehetőség arra, hogy megfelelő körülmények között a futamgyőzelemért harcolhassanak.

"Szeretnénk még futamot nyerni és azt hiszem, tudunk is - nem teljesen rossz ez az év. A szezon kezdete óta volt néhány nehéz versenyünk, de néha ez jót is tesz a csapatnak. Azt hiszem a legutóbbi verseny jó előrelépés volt és a hangulat is jóra fordult, amelyet jó látni. Nem örülhetünk az ötödik, vagy hatodik helynek, győzni szeretnénk. Látni a teljesítménybeli előrelépést nagyon pozitív volt és itt is lesznek új alkatrészeink, melynek segítségével közelebb kerülhetünk az élen állókhoz."




Button elmondta, a magyar verseny kicsit lépés lesz az ismeretlenbe, de Spa-Francorchamps-ban jó esélyük lehet dobogós helyezést szerezni.

"Nem tudom, milyen eredményt érhetünk itt el, nem hiszem, bárki tudja ezt ilyen magas hőmérséklet mellett. De Spa az a verseny, melyet érdeklődéssel és izgatottan várok, dobogós helyezést szerezhetünk, azt hiszem ez lehet a célunk. Úgy gondolom képesek lehetünk megvalósítani és ez előrelépés, fő célunk, hogy az idei évben futamot nyerjünk és Spa ehhez a legjobb helyszín. Ismerjük a pályát és tudjuk, mi a helyzet aerodinamikailag. Folyamatosan javulunk az időben és különböző dolgokat találunk és egyik dolog segít a másik megtalálásában. Csapatként néha jó, ha problémáid vannak, mert elkezdesz minden egyes kis részletre koncentrálni. Amikor minden összeáll az nagy különbséget eredményt. Azt hiszem, a jövő évben erőseb csapat leszünk. Sikerült ezt korábban, 2009-ben megvalósítani (a Brawnnal) és úgy gondolom a jövőre nézve ez pozitív lehet számunkra. Ugyan a rossz időszakot nehéz átvészelni, de úgy gondolom hosszú távon előnyös lehet ez."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: