Hamilton hátránya a bajnoki ponttáblázatot vezető Sebastian Vettellel szemben 58 pont miközben a bajnokság fele még hátravan, a 2008-as bajnok pedig az idei szezonban még nem tudott futamot nyerni, így bizony Brundle szerint egy, két gyors győzelemmel Hamilton gyorsan le tudná dolgozni a lemaradását.
"Még hosszú az út a bajnokság végéig. A Magyar Nagydíj lesz a fordulópont, ezért még nagyon sok pont szerezhető" - nyilatkozta Brundle a Sky Sportnak. "Lewis még mindig ott van. Sok pontot szerzett, így nem esett még ki a versenyből. Pole pozíciókat szerzett idén, bár még győzni nem tudott, a csapattársa Nico Rosberg, aki csodálatosan vezet azonban kettőt is szerzett. Ezért én még őt sem írnám le."

Brundle szerint azonban a Mercedes silverstone-i tesztről való eltiltása meglátszódhat majd a csapat teljesítményén. "A silverstone-i teszt kihagyása nagyon súlyosan érintheti őket, mert az abroncsok a szezon második felére alapvetően meg fognak változni. A Mercedes megkapta az adatokat, de ők még nem igazán tudják, hogy hogyan is alkalmazzák ezeket az autójukra. Az abroncsok oldalfalát érintő minden apró változtatás vagy az egyenesekben a leszorító erő miatti összepréselődés pedig hatással van az autó aerodinamikájára. Ezért szerintem ez nagyon hátrányosan fogja őket érinteni."