Wolff a múlt heti Fiatal Pilóták Tesztjén vezethetett Formula-1-es autót, az utolsó napon 89 kört teljesített és úgy gondolja, sebessége elegendő lenne ahhoz, hogy a Formula-1-be kerüljön.
A Williams azonban a csapat szenvedése miatt próbálja a lehető legtöbb időt pályán tölteni Pastor Maldonadóval és Valtteri Bottasszal.
"Jelenleg ebben nem gondolkozunk" - mondta el a Williams főmérnöke, Xevi Pujolar arra a kérdésre, Wolff pénteken autóba ülhet-e. "A munka, melyet Silverstone-ban szerettünk volna elvégezni, teljesen más, mint a versenyhétvégéken a pilótákra váró feladatok és még nem gondolkozunk ebben."
Wolff szeretne állandó lehetőséget kapni a Formula-1-ben, de úgy érzi, az idei évben nem lesz lehetősége szabadedzésen dolgozni. A silverstone-i teszt azért is előnyös volt a pilóta számára, mert így a szuperlicenszhez szükséges 500 kilométert teljesíteni tudta.

Wolff elmondta, reméli így már az FIA megadja számára a szükséges engedélyt, de hozzátette, a következő lépés attól függ, mit mutat majd a teszten végzett munka elemzése.
"Két nagyszerű pilótánk van, így nincs lehetőség pénteken vezetni a szezon vége előtt. DE majd meglátjuk. Nem vagyok olyasvalaki, aki a babérokon ül, mindig szeretek továbblépni, mindig szeretek célért küzdeni, így természetesen szeretném megtudni, mi a lehetséges következő lépés."
Pujolart lenyűgözte Wolff Silverstone-ban végzett munkája és hozzátette, egy új szett abronccsal még jobb köridőt is elérhetett volna.
"Jó munkát végzett. Nem hibázott, nem hagyta el a pályát és az új gumikkal jól dolgozott. Az új abroncsokkal talán ugyanúgy elszalasztotta a lehetőségek kiaknázását mint Dani (Juncadella). Ezekkel a gumikkal, különösen a közepes esetében, ha nem tudod az első, vagy a második kört összerakni tapadást veszítesz, majd a negyedik, vagy ötödik körre, mire megszokod őket már nincs tapadás. Ha több új abroncsunk lett volna, a teljesítmény jobb lett volna, de korlátozott számú készletünk volt. Nehéz ezekkel a gumikkal tapadást találni az első körben olyasvalakinek, akinek nincs túl sok tapasztalata az autóról."